A február eleje nálam általában az Oscar-jelöltek pótlásáról szól, és most is van még elmaradásom, de, ha Guy Ritchie ismét a londoni bűnözőkről mesél, az határozottan elsőbbséget élvez. Elfogult vagyok vele kapcsolatban, a kevésbé ütős filmjeivel együtt is a kedvenc rendezőim közé tartozik, emiatt magas elvárásokkal ültem be az Úriemberekre, és a jó hír az, hogy így sem kellett csalódnom.
Nincs itt semmi új extra, csak a Ritchie-től megszokott, őt ismertté tevő stílus remek kivitelezésben. Vagyis kapunk egy szórakoztató, fordulatos gengszterfilmet érdekes karakterekkel, ütős dumákkal, jól összeválogatott zenékkel, kreatív vágásokkal és talán minden eddigi etapnál szuperebb színészgárdával. Természetesen most is vannak beszédes becenevek, utólag más szemszögből megmutatott jelenetek, átverések és nem marad el a gyalogos üldözés sem.
Vagyis nagyon sok az ismerős elem, a sztori és a környezet mégis változott annyit, hogy az Úriemberek több legyen, mint egy szimpla ön-remake. Egyrészt ez már nem a kilencvenes évek, mindenkinél van mobil, pörögnek a netre feltöltött képek, videók, emiatt sokkal nehezebb bármilyen bűntényt észrevétlenül végrehajtani. Régen elég volt disznókkal megetetni a hullát, ma viszont mindenhol bonyodalmat okozó szemtanúk lehetnek. Másrészt A ravasz, az agy… és a Blöff kisstílű bűnözőitől a RocknRolla modernizálódó Londonján keresztül eljutottunk az igazi nagykutyákig. Itt már csak elvétve akadnak kis halak, mindenki a tápláléklánc csúcsára helyezi magát. Ennek megfelelően nem is egy konkrét tárgyra hajtanak, hanem egy többszáz milliót érő üzletet akarnak megszerezni.
A londoni fűtermesztés és terjesztés atyaúristene (Matthew McConaughey) a visszavonulására készül, ezért eladná az általa felépített igencsak jövedelmező hálózatot. Több vevő is bejelentkezik, akik szeretnék minél lejjebb nyomni az árat, és rajtuk kívül is bőven akadnak olyanok, akik hasznot akarnak húzni a kialakult helyzetből. A szálak egymásba gabalyodnak, az indulatok elszabadulnak, és egyre nehezebb megjósolni, ki kerül majd ki győztesként. A befejezés nagyon tetszett, és az odáig vezető úton sem igazán tudok mibe belekötni, mégis maradt bennem némi hiányérzet. Talán a nem elég lendületes (túl úriemberes?) tempó miatt, vagy az emlékezetes dumákból volt ezúttal kevesebb, mint amit Guy Ritchie-től megszoktam? Mondjuk az előző gengszterfilmjei is az újranézések során váltak klasszikussá a szememben, akkor ragadtak meg bennem a párbeszédek, szóval egyelőre bőven elég annyi, hogy az Úriemberekre simán vevő vagyok még egyszer. Van egy csomó olyan jelenete, amit azonnal újranéznék és a színészek játékát sem fogom egyhamar megunni. Nem akarok névsorolvasást tartani, mert ahhoz túl sokan jók, ezért inkább csak Hugh Grant-et emelem ki, aki meglepő választásnak tűnhet egy ilyen filmbe, de minden pillanata telitalálat! Értékelés: 85%, ami kicsit még mindkét irányba változhat az ismétlés során, de az biztos, hogy Guy Ritchie új rendezése beváltotta a hozzá fűzött reményeimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése