Warrior

Mielőtt idén is végigmegyek az Oscar-jelölteken, meg akartam nézni az egyik olyan művet, amit sokan hiányoltak a legjobb film kategóriából. A másik nagy hiányzó egyébként a Drive, de arról már írtam, és engem nem is annyira lepett meg, hogy azt nem jelölték. A Warrior kihagyását viszont, már kevésbé értem, hiszen szerintem jobb a tavaly jelölést kapó The Fighter-nél. Ennyivel erősebb lenne az idei mezőny?

Persze az is lehet, hogy csak a Brad Pitt-féle Pénzcsináló győzte meg jobban az akadémiai tagokat ennél, és nem akartak két sportfilmet is kiemelni. Azonban jelen mű szempontjából nem ezek a találgatások az igazán lényegesek, hanem az, hogy egy a maga kategóriájában kiemelkedő alkotásról van szó. Ugyan innen hiányzik Christian Bale zseniális játéka, de kapunk helyette két egyenrangú ellenfelet. A középpontban egy testvérpár áll, melynek tagjai a szokott módon a semmiből próbálják felküzdeni magukat, és megnyerni az 5 millió dolláros díjazású MMA-tornát. Különböző indokok hajtják őket, de mindkettejükkel lehet szimpatizálni, nincs egyértelműen meghatározott jó vagy rossz karakter. Ezt a helyzetet bonyolítja, hogy még gyerekkorukban az anyjuk elhagyta alkoholista apjukat, és egyikük vele tartott, a másik pedig maradt, tehát cseppet sem felhőtlen a viszony köztük. Sőt, az apa és két fia között valósággal izzik a levegő, ez pedig minden párbeszédükön remekül látszik.

Mindhárman jól játszanak, és ugyan Nick Nolte alakít a legprofibban az apa szerepében, nekem mégis Tom Hardy volt a kedvencem. Nem volt könnyű dolga, hiszen ő alakította a „sötétebb” testvért, aki magának való, és önfejű, ő mégis úgy keltette életre ezt a figurát, hogy végig neki drukkoltam. Egyre jobb döntésnek tartom, hogy ő játssza majd Banet a Nolan-féle Batman-trilógia befejező részében.

Ami igazán meglepett a Warriorral kapcsolatban, az az volt, hogy közel két és fél órán keresztül teljesen lekötött. Pedig kicsit kétkedve kezdtem el nézni, de aztán egyre jobban magával ragadott a film világa, és már fel sem tűnt az idő múlása. Örültem a jó húzásoknak, és bosszankodtam a hibákon. Ugyanis amilyen ügyesen elkerül a mű néhány sablont, olyan csúnyán belefut egy pár másikba. Szépen bemutatja, hogy nem muszáj mindennek úgy történnie, ahogy azt a hasonló alkotásokban megszokhattuk, mégis vannak olyan íratlan szabályok, amelyekkel a rendező nem mert, vagy nem akart szakítani. Ezért a befejezéssel kapcsolatban is keserédes érzéseim vannak, mert egyrészt emlékezetes és a hangulata kifejezetten tetszett, másrészt egy a realitást falhoz állító klisétoronyról van szó. Csak egy kicsit kellett volna bátrabbnak, eredetibbnek lenni…

Mert ezen kívül nem találtam hibát a filmben: a dráma/akció-arány, a harcok kivitelezése, a nézők mutatása bunyó közben, és még sok mást is felsorolhatnék, amik teljesen rendben vannak, és ezeknek hála összességében tetszett a Warrior, de a fentebb leírtak rossz szájízt okoztak. Minden esély megvolt rá, hogy a kedvenc sportfilmem legyen, így viszont sajnos „csak” egy lett a kedvenceim közül.  Értékelés: 78%, erősen ajánlom a megnézését, talán másokat kevésbé fognak zavarni a sablonok.