A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel)

Nem igazán ismerem Wes Anderson munkásságát, eddig csak az A fantasztikus Róka úr című rendezését láttam. Így aztán nem voltak különösebb elvárásaim, amikor beültem A Grand Budapest Hotelre, amin egész jól szórakoztam, mégis csalódottan távoztam a moziteremből.

Hogy miért? Azt hagyjuk inkább későbbre, mert a filmnek annyi szerethető eleme van, hogy azok elsőbbséget élveznek. Kezdjük ott, hogy a rendező-forgatókönyvíró által megalkotott környezet egyszerűen zseniális! A színek, a hangulat, a stílus remekül összeillenek és így létrehoznak egy élőszereplős mesevilágot, ahol bármilyen abszurd dolog megtörténhet. Ez nagyon tetszett, és minél eszementebb húzások követték egymást, annál jobban szórakoztam. Főleg, mivel ezeket a húzásokat nem akármilyen színészgárda vitte véghez. Ralph Fiennes, Edward Norton, Bill Murray, Harvey Keitel mind-mind olyan alakításokat nyújtanak, amilyent ezektől a nevektől várni lehet. Külön kiemelném Willem Dafoe-t az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb gyilkosának szerepében, és Adrien Brody-t, akinek kötelező lenne egy Salvador Dali életrajzi filmben szerepelnie.

Tehát minden színész szuper, láthatóan élvezik a játékot, a hangulat pedig magával ragadó. Mi lehet akkor az, ami bennem csalódást keltett? Az, hogy nem sikerült egy valamire való történetet elmesélni. A sztorinak se keze se lába, és többször is unalmasnak éreztem. A 100 perces játékidőben bőven akadnak időhúzó jelenetek, például rögtön a film elején teljesen feleslegesen haladunk visszafelé 4 idősíkon keresztül, ahelyett, hogy kapásból elkezdődne a cselekmény, aztán később is vannak durván elhúzott párbeszédek. Talán a koncepció részét képezte az összefoltozott történet, de számomra ez még egy meséhez mérten is bugyutának tűnt, nem is beszélve a befejezésről, ami igazából nem is volt. Mintha összeragadt volna a forgatókönyv utolsó pár lapja, és ezt senki sem furcsállta volna.

Nem akarom nagyon lehúzni a filmet, mert sok téren tényleg remek, de a történet hiányosságai – vagy talán inkább hiánya – mellett sehogy sem tudok elmenni. Nem tudom, hogy ez a jelenség Wes Andersonnál mennyire általános, de szerintem jelen esetben jó ötlet lett volna egy társ-forgatókönyvíró alkalmazása. Így inkább csak egy-egy jelentre emlékszem szívesen vissza, az alkotás egészét tekintve sokkal vegyesebb érzelmeim vannak. Értékelés: 70%.