Cheap Thrills

„Mennyi pénzért vállalod be?” Szerintem az emberek többségének életében elhangzott már ez vagy egy ehhez hasonló kérdés. Az ilyen esetek nagy részében persze nem túl nagy tétekről, és nem túl durva feladatokról van szó. A Cheap Thrills azonban bemutatja ennek a „játéknak” a maximumra tekert változatát.

A sztori erős sablonnal indít, de szerencsére gyorsan túl vagyunk a kötelező körökön. Patnek kevés pénze van, hamarosan kilakoltatják, és még az állásából is éppen most rúgják ki – egyszóval tényleg rohadt szegény. Összefut régi barátjával, a piti bűnöző Vince-el, aki hasonló anyagi helyzetben van. Vagyis van két csóró karakterünk – csatlakozik hozzájuk két gazdag és már indulhat is a móka: a feleség születésnapját ünneplő házaspár az asztalához hívja a két barátot, hogy aztán pénzért különböző feladatokra vegye rá őket. Ezt pedig igazán okosan csinálják: először csak apró, jelentéktelen dolgokban kell versenyezniük (ki iszik meg gyorsabban egy felest; ki éri el hamarabb, hogy megpofozza egy részeg nő), hogy megérezzék a pénzszagot, vérszemet kapjanak, és akkor se szálljanak ki, amikor később fokozatosan növekedik a tét, és egyre durvább tettek követik egymást.

Így aztán nem mást kapunk, mint egy felgyorsított, szabályok nélküli, még az átlagosnál is gátlástalanabb valóságshow-t, ami szembesíti a nézőt az emberi kapzsisággal és gyarlósággal. A Cheap Thrills nem hagy maga után nyitott kérdéseket, egyértelműen kimondja, hogy az alkohol, a drog és a pénz utáni vágy hármasa (az utolsóra helyezve a hangsúlyt) a teljes lealjasodáshoz vezethet, és még a stabilnak tűnő embereket is könnyedén meg tudja változtatni, avagy mindenkinek megvan az ára. Annak ellenére, hogy könnyen észrevehető társadalomkritika van a filmben, mégsem akar túl komoly lenni, inkább kissé karikatúraszerű képest fest az eseményekről, ezzel elérve, hogy ne nyomasztó, hanem szórakoztató élmény legyen követni őket.

E. L. Katz alkotása tehát több a cím által ígért olcsó izgalmaknál, bátran ajánlom mindenkinek, érdemes megnézni. Negatívumként, csak ennyit tudok felhozni, hogy jobban örültem volna, ha a „versenyzők” tudatmódosítók nélkül döntenek arról, hogy bevállalnak-e egy feladatot, de szerencsére a hangsúly így is végig a pénz erején maradt. Kifejezetten korrekt első rendezésről van szó, amiben az alkotók még arra, az ilyen témáknál fontos kérdésre is okos, és meglepő választ adtak, hogy meddig mehet el egy ehhez hasonló versengés. Értékelés: 75%.