Sin City: Ölni tudnál érte (Sin City: A Dame to Kill For)

Igen, augusztus második felére azért csak összejött egy igazi nyári mozi! A Galaxis őrzőit még nem láttam, az új Majmok bolygója pedig szuper, de semmiképpen sem mondanám könnyed, nyári filmnek, szóval a Sin City folytatása kifejezetten üdítő és hiánypótló élmény volt.

Pedig Robert Rodriguez és Frank Miller nem csináltak ám semmi extrát, gyakorlatilag mindössze néhány módosítást alkalmazva megismételték a 9 évvel ezelőtt már bevált receptet – de az előzetesek sem ígértek mást. A vizuális megvalósítás természetesen most is ugyanolyan remek, mint akkor volt, és ezen még az sem csorbít, hogy már nem az újdonság erejével hat. Egy ideje már nem láttam az első részt, így ebben nem vagyok teljesen biztos, de nekem most kreatívabbnak, emlékezetesebbnek tűnt az élénk színek használata. A karakterek viszont kevésbé részletesen lettek kitalálva, a többségük megragadt az 1-2 tulajdonsággal jellemezhető figurák szintjén, de ez nem igazán zavart, hiszen mindenki elég érdekes volt még így is, a főbb szereplőket pedig azért megismertük valamennyire a monológjaiknak köszönhetően. Úgy tűnik a színészeket sem zavarta, hogy nem túl összetett szerepeket kell eljátszaniuk, ugyanis egészen jó alakításokat nyújtottak. Például Powers Boothe most is igazán badass Roark szenátor szerepében, Joseph Gordon-Levitt számára nem jelentett problémát a pofátlanul magabiztos szerencsevadász megformálása, Mickey Rourke pedig szuper a fizikailag nagyon, mentálisan viszont kevésbé erős Marv bőrében.

Az összhatás most is brutálisan stílusos és elképesztően maszkulin lett, és pont annyira hatásvadász, hogy az már majdnem sok – de csak majdnem. Ezen a határon nem könnyű egyensúlyozni, a Sin City 2-nek főleg az önironikus humor segített benne, és az, hogy néhány jeleneten látszott, ezt már Rodriguezék sem gondolták komolyan. Az eltúlzott erőszak például néha sokkoló helyett inkább komikus hatást ért el, de úgy éreztem, hogy az alkotók szándéka éppen ez volt. A sötétebb, komorabb első rész után a folytatás már nem akarja minden áron komolyan venni magát, és így talán kevésbé epikus a végeredmény, de még inkább szórakoztató.

Mert egy valamit aztán tényleg nem lehet elvitatni a Sin City 2-től: oké, hogy a karakterek nem az igaziak, oké, hogy a látványvilág már nem újdonság, oké, hogy a sztori sem túl bonyolult, de az kétségtelen, hogy egészében véve még így is mocskosul szórakoztató filmről van szó! Mostanában ritkán vagyok így filmmel, de ez 5 perc után tényleg annyira beszippantott, hogy teljesen el tudta velem feledtetni a külvilágot, és simán néztem volna még tovább – szóval tökéletesen teljesítette egy könnyed nyári mozi feladatát. Értékelés: 95%, a fent említett problémák közül egyik sem akkora, hogy az összhatáson lényegesen rontson, az alkotás ugyan kevésbé komoly és forradalmi, mint az előző rész, mégsem éreztem gyengébbnek annál.