Sráckor (Boyhood)

Sok felnövéstörténetet – vagyis coming of age filmet – láttunk már, rengeteg kislány is kisfiú vált a mozivásznakon felnőtté, de ismét bebizonyosodott, hogy van még új a Nap alatt. Az ilyen alkotások általában a gyerekkor egy rövid, az éretté válás szempontjából sorsdöntő szakaszára koncentrálnak, vagy hosszabb időszak bemutatása esetén több színészt alkalmaznak, esetleg kihívás elé állítják a sminkeseket. Richard Linklater azonban most is (mint ahogy a Mielőtt – trilógiánál is) arra vállalkozott, hogy az emberi kapcsolatokról minél hitelesebb és minél átfogóbb képet adjon, és az sem riasztotta el, hogy ehhez 12 éven keresztül kell készíteni a filmet.

Fogott tehát egy 6 éves kisfiút, és évente forgatott vele pár napot, így fokozatosan követve a srác felnövését az általános iskola elkezdésétől kezdve addig a napig, amikor beköltözik az egyetemi kollégiumba. A végeredmény pedig egy csodálatos, egyedi filmélmény, és ez nem kizárólag az érdekes koncepciónak köszönhető, hiszen a megvalósítás is szuper. A Sráckor végig hitelesen, életszagúan mutatja be a főszereplő Mason személyiségének alakulását, és eközben (néha csak a háttérben, néha jóval előrébb tolva) megfigyelhetjük a szülei és a nővére változásait is. Szerencsére az őket alakító színészek mind-mind szuperek és nagyon hitelesen játszanak. Ellar Coltrane és Lorelei Linklater (a rendező lánya) igazán ígéretes tehetségek, Ethan Hawke a tőle megszokott magabiztos természetességgel alakította az apát, Patricia Arquette-et pedig eddig alig ismertem, de biztosan emlékezni fogok rá az itteni játéka után.

Sajnos a mellékszerelők között már akadnak kevésbé jók, és néhány jelenet kissé sablonosra, forgatókönyvszagúra sikeredett, de könnyű ezek felett elsiklani, hiszen a mérleg másik oldalán temérdek zseniális megoldás áll. A párbeszédek többsége például remek, a karakterek sok témáról beszélgetnek, mégsem lóg ki semmi a képből, a dialógusok reálisnak hatnak. Ezek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a hosszú játékidő ellenére se fulladjon unalomba a cselekmény, én például akár még órákon keresztül néztem volna. Nagyszerű élmény volt, ahogy Mason (sajnos túl gyorsan) felnőtt a szemem előtt, és ezáltal áttekinthetővé vált a személyiségfejlődése. Már a film közepe tájékán azt éreztem, hogy szívesen kezdeném elölről, hogy más szemmel lássam a felnövés folyamatát, a történet végekor pedig biztos voltam benne, hogy a Sráckort még sokszor újra fogom nézni.

Értékelés: 100%, akad ugyan pár hibája, de mégis így is az év legszuperebb filmes élménye volt számomra. Fantasztikus, magával ragadó alkotás, amiről valószínűleg egy ideig csak szuperlatívuszokban tudok majd beszélni. Könnyen lehet, hogy másnál nem talál majd ennyire telibe, és számára elmarad a katarzis, de mindenképpen érdemes megnézni, mert kevés ehhez fogható film van, és igazán érdekes a időbeli utazás.