Harag (Fury)

1945, Németország, amerikai tank halad előre megfáradt katonákkal a fedélzetén. A táj nyomasztó, mocskos, az utak mentén rengeteg a földön heverő vagy póznákra felakasztott hulla – ezek a képek biztosan sokáig meg fognak bennem maradni, David Ayer rendező ugyanis piszkosul erős hangulatot teremtett, ami pár perc alatt magával ragadja a nézőt, és nem is igen engedi el a játékidő végéig.

Egy háborús film esetében kulcsfontosságú az akciójelenetek kivitelezésének minősége, és erre a Harag esetében egyáltalán nem lehet panasz. Már az első lövések eldördülése előtt is tapintható a feszültség, ezt pedig egy-egy váratlanul becsapódó páncéltörő rakéta még tovább tudja fokozni. A jól megkoreografált, látványos összecsapásokat még izgalmasabbá teszi, hogy a tank ereje pusztító ugyan, de mozgása kifejezetten lomha, így egy célt tévesztett lövésnek vagy elhibázott manővernek hatalmas ára lehet.

Persze ez önmagában kevés lenne, ha nem tudnánk izgulni a főszereplőkért, de ennek a csapatnak könnyű szorítani. Nem túl összetett karakterekről van szó, mindenkiről csak csak egy-két jellemző tulajdonságot tudunk meg, a színészek mégis igazán szerethetően keltik életre a figurákat. Az már eddig is világos volt, hogy Brad Pittnek nem okoz gondot, ha morcos jenki katonává kell válnia, de a többiek is jól játszottak. Külön kiemelem Shia LaBeouf-öt, akiről általában negatívan szoktam nyilatkozni, de az itt mutatott alakítása különösen tetszett. Egyedül a frissen az osztaghoz kerülő, naiv újoncot alakító Logan Lermant éreztem gyengébbnek, de ebben biztosan közrejátszott az is, hogy a karaktere sem volt szimpatikus. Főleg Neki köszönhető ugyanis a történet drámainak szánt, de inkább csak unalmas szála. Sajnálom, hogy a forgatókönyvből nem maradt ki az „új srác csatlakozik a csapathoz, és nem akar gyilkolni” klisé, mert a Harag II. világháborúban játszódó akciófilmként nagyszerűen megállja a helyét, a háború szörnyűségeit taglaló lélektani drámaként viszont nem igazán. Szerencsére az előbbi sokkal hangsúlyosabb, és amíg a címszereplő tank van a középpontban, addig repül az idő, csak a játékidő közepe körül ül le nagyon a tempó, a kisvárosban zajló jelenetek nélkül sokkal töményebb lenne az izgalom.

A befejezés előtt persze kapunk egy nagy adagot a hősiességből, és az utolsókig kitartásból néhány bibliai idézettel fűszerezve, de mindez nem zavart, mert remek finálét eredményezett, és még az ellenség emberi voltának kötelező, sablonos bemutatása sem rontott sokat az élményen. Értékelés: 75%, az akciók, a látvány és a hangulat is szuper, nagy kár, hogy a drámai oldalt főleg klisék formájában sikerült összehozni.