Íme egy remek példa arra, hogy mi történik, ha egy korábban kreatív, stílusos és vicces filmeket összehozó rendező (Edgar Wright) nem tud megegyezni egy nagy stúdióval, és helyette csak egy középszerű direktort (Peyton Reed) sikerül találni, bízva abban, hogy hátha majd most bizonyít: a végeredmény is fájóan középszerű és felejthető lesz.
Pedig bőven van potenciál ebben a történetben, lehetett volna belőle egy nagyon kellemes csalódás is, de ehhez túl sok mindent rontottak el. Például az időzítést: a bejáratott szuperhősök korában egy eredettörténet lassúnak és unalmasnak tűnik. Ezzel persze nincs mit tenni, a fő karaktereket mindenképpen be kell mutatni, de az már gáz, hogy ez a hős is szinte ugyanazokat a köröket teszi meg, mint a többiek, csak 5-7 év késéssel. Vannak jó ötletek a "kiképzés" során is, de mindegyikre jut legalább egy-két sablon vagy a korábbi filmek ismeretében előre kitalálható jelenet. Öniróniával, humorral, és lazasággal még így is fogyaszthatóvá, sőt kifejezetten szórakoztatóvá lehetne tenni a végeredményt, és van is pár jó poén (például az Avengers-es kiszólás, vagy a játékvonatos jelenet), de a drámai oldal túl sok szerepet kap, túl komolyan akarja magát vetetni a film. A nyilatkozatok szerint Wright jóval viccesebb irányba vitte volna el a történetet, ennek tükrében még jobban sajnálom, hogy végül nem az ő verziója készült el.
A színészek közül Michael Douglas és Michael Peña játéka tetszett különösen (utóbbi mellékszereplőként hozza a tőle megszokott vicces figurát, és simán ellopja a jeleneteket, amikben feltűnik), Paul Rudd-dal viszont nem igazán sikerült megbarátkoznom. Nem rossz ő sem, de nem tud eléggé laza és könnyed lenni. Valami olyasmire gondolok, amit Robert Downey Jr. remekül csinált, amikor először alakította a Vasembert - ez a természetes lezserség hiányzott nekem Rudd játékából.
A befejezésben tetszett, hogy a Marvel szokásos "zúzzunk szét legalább egy fél várost" stratégiája helyett ezúttal nagyjából egy szobára korlátozódott a végső harc. Pedig a tét itt is elég nagy, de ügyesen kihasználták, hogy a főhős és az ellenfele is képesek összemenni, így nincs szükségük nagy térre. Az ellenfél egyébként A Hangya esetében is ugyanannyira semmilyen, mint általában a Marvel-filmekben. Érdekes, hogy van egy csomó jó karakterük, de mostanában egyikhez sem képesek érdekes, összetett gonoszt kreálni.
Értékelés: 65%. Nem rossz A Hangya, de attól is messze van, hogy igazán jó és emlékezetes legyen. Vannak ötletes pillanatai (amikből sajnos túl sok került bele az előzetesbe) és a látvány is hozza a szokásos szintet, de a történet, a sablonok és túlzott komolyság tesznek róla, hogy biztosan ne akarjam újra megnézni a filmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése