Isten főállásban szívatja az embereket és ezt mocskosul élvezi. Olyan törvényeket talál ki, amik megkeserítik az életünket, például elintézi, hogy mindig a másik sor haladjon gyorsabban a kasszánál, a lekváros kenyér pedig feltétlenül a megkent felével lefelé essen a földre. Jézus megpróbált szembefordulni az apjával és segíteni az emberiségen, de nem járt sikerrel, Istennek azonban van egy lánya is, aki útnak indul, hogy a frissen toborzott apostolai segítségével megírja a legújabb testamentumot.
Jaco van Dormael filmje kifejezetten bátor és provokatív, igyekszik kihasználni az alapötletben rejlő lehetőségeket. Istent például nem akarja szerethető trógerként bemutatni, hanem egy cinikus, szadista szemétládaként ábrázolja, aki veri a gyerekét, és az egyetlen igazi szórakozása az emberek kínzása. Így a rendező könnyen eléri, hogy a főszereplő Ea-val szimpatizáljunk, és drukkoljunk neki földi kalandjai során. A lány által kiválasztott apostolok is érdekes figurák, a bemutatkozásaik egyediek, stílusosak, de túlságosan széttagolták a film a szerkezetét. Olyan érzésem volt, mintha a bevezetés után nem egy komplett, hanem hat rövid történetet néznék, amik kreatívak ugyan, de ezt az ötletfüzért nagyon laza sztoriszálak kötik össze. Az egyes epizódok fanyar, elszállt humora kifejezetten tetszett, a lassú tempó miatt mégis többször előfordult, hogy unatkoztam.
Nem tudom, hogy abszurditásból vagy harsányabb poénokból kellett volna több, talán mindkét megoldás átlendítette volna a cselekményt a lassabb szakaszokon. A Legújabb testamentum így is érdekes és vicces vígjáték merész, tabudöntögető jelenetekkel, de úgy érzem, egy koherensebb történet emlékezetesebbé tette volna. Szívesen újranézném, hogy elgondolkodjak néhány momentum értelmezésén, de nem valószínű, hogy erre a közeljövőben sort kerítek. Értékelés: 70%.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése