Creed - Apollo fia (Creed)

Az év kellemes csalódása? Oké, már egy ideje elég jókat lehetett hallani a Creedről (eredetileg be sem akarták mutatni a hazai mozikban, csak a sok pozitív kritikának köszönhetően változott meg a forgalmazó döntése), de a Mélyütés után nem igazán mertem bízni egy újabb, boxolóról szóló filmben, főleg mivel még Rocky-rajongónak sem mondhatom magam. Így aztán engem lepett meg a legjobban, hogy Ryan Coogler filmje mennyire bejött.


Hasonló elemekből épül fel, mint a Mélyütés, mégis hatalmas a különbség. Gyakorlatilag egy sorozat hetedik részéről van szó, ahol az eredeti főhős barátjának házasságon kívül született fia a címszereplő, szóval könnyen csak egy újabb bőr lehúzásának tűnhet a sztori, de erről szó sincs. Nem akarok nagy szavakat használni, de a Creeden tényleg az érződik, hogy szívvel-lélekkel készítették, ez pedig nagyon erősen rányomja a bélyegét a filmre. Ami a Fuqua-Shutter párosnál ezerszer látott klisének hatott, az itt kellemesen oldschool hangulatú jelenet. Erre a nosztalgikus hangulatra erősít rá Stallone, aki végre nem akar minden áron keménynek látszani, hanem bátran felvállalja a korát, és ezzel élete talán legjobb alakítását nyújtja. Michael B. Jordan pedig kifejezetten szimpatikus választás volt az ifjú Creed szerepére, teljesen hihető a kettejük között kialakuló mentor-tanítvány viszony, és nem unalmas huzamosabb időn keresztül a közös edzéseiket, beszélgetéseiket nézni.

Persze a történet itt sem túl eredeti, de azért felvet érdekes kérdéseket (például a hírnév átka, árnyéka), és a menetrendszerűen érkező jelenetek is egész jól lettek megoldva. A romantikus száltól kifejezetten féltem, de azzal sincs semmi gond, mert nem viszik túlzásba, és a színészek jó párost alkotnak. A szokásos végső meccs a sablonosságával együtt is hidegrázós, izgalmas, bővelkedik fordulatokban és látványos képekben. Az utána következő jelenet pedig szimplán egy gyönyörű befejezés – látni kell!

Értékelés: 80%. A Rocky rajongóinak kötelező, de nem csak nekik ajánlott. Én vagyok rá a példa, hogy a korábbi filmek minimális ismerete is bőven elég a felhőtlen szórakozáshoz. Ugyanezzel a stábbal még egy folytatást is szívesen megnéznék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése