Nem mondanám különösebben nagy képregényrajongónak magam, de már egy héttel a bemutató előtt megvettem a jegyem a két DC két vezéralakjának összecsapására, így eléggé aggasztottak a sorra megjelenő negatív kritikák. A kedvemet nem vették el, de az elvárásaimat alaposan lecsökkentették, ezért pedig hálás is vagyok nekik, mert így végül egész kellemes meglepetés volt számomra a film.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a Nolan-féle Batman-trilógiával vagy mondjuk Snyder Watchmen-ével egy lapon fogom emlegetni, de szerintem közel sincs vele annyi probléma, mint ahogy azt a legtöbb elmarasztaló kritika állítja. Az első másfél óra például kifejezetten tetszett: a sztori az Acélember befejezése után veszi fel a fonalat, gyorsan bemutatják nekünk Batman-t is (ezt a részt „úgyis mindenki ismeri” - alapon nem viszik túlzásba), aztán lassacskán kibontakozik a két karakter között feszülő ellentét. Nem kell komoly lélektani drámára vagy alaposan kidolgozott konfliktusra gondolni, a történet ezúttal sem összetettebb, mint az utóbbi évek képregény-adaptációiban, de nem is rosszabb az átlagnál.
A színészek pedig fel tudják dobni a kevés újdonsággal szolgáló fordulatokat is. Nem véletlen, hogy Ben Affleck-et még a filmet amúgy lehúzó kritikák sem igazán bántották: nagyon jól formálja meg a negyvenen felüli, kiábrándult Batmant, aki már beletörődött abba, hogy bűnözőként tartják számon, és nem okoz számára erkölcsi dilemmát, ha megöl vagy a halálos ítélettel egyenértékű bélyeggel jelöl meg egy rosszfiút. A Lex Luthort alakító Jesse Eisenberg már jobban megosztotta a nézőket. Meg tudom érteni azokat is, akik számára már túl sok, ripacskodó volt a játéka, én azonban a másik táborba tartoztam, és a jelenetei többségét élveztem.
A hosszúra nyújtott felvezetést követő egy órában viszont már nem a karaktereké, hanem a látványé és az akcióé a főszerep. Felpörög a tempó, beindul a pusztítás, nagy monstrumok csapnak össze – mégis súlytalannak éreztem ezt a részt, ráadásul itt már a sztori ostobaságai sem kerülték el a figyelmemet. A Batman és Superman harcában bekövetkező „váratlan” fordulat például egy olyan csapnivalóan buta húzással lett megoldva, hogy alig akartam elhinni. A forgatókönyv írásakor senki nem érezte, hogy ez így nagyon gyenge? Nem ez volt a történet egyetlen hibája, de ezen a ponton csúcsosodott ki az átgondolatlanság.
Viszont ennek ellenére is 70%-ra értékelem a filmet, mert egyszeri nézésre még a hibáival együtt is szórakoztató tudott lenni (a képregény-adaptációk többsége úgysem többször nézős számomra), bemutatott egy új, érdekes Batmant, és a kevésbé látványos jelenetekben is le tudott kötni – sőt, akkor tudott igazán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése