Eddie, a sas (Eddie the Eagle)

Az 1988-as téli olimpia 70 és 90 méteres síugrás számát is Matti Nykänen nyerte meg. Azonban legalább ennyire ismert a neve annak a brit sportolónak, aki mindkét számban utolsó lett, mégis belopta magát a közönség szívébe – ez a film is róla szól.

Pontosabban az elszántság és az akaraterő diadaláról láthatunk egy igazán pozitív hangvételű mesét, ami Eddie Edwards történetén alapul. A valós sztorit persze sok helyen megváltoztatták a forgatókönyvírók, de ebben az esetben nem is a történelmi hitelesség az elsődleges szempont, hanem az üzenet átadása, e tekintetben pedig jól teljesít Dexter Fletcher rendezése. A történet egyszerű, a végkifejlet előre tudható, mégis átjárja a filmet egy olyan lélekemelő hangulat és báj, aminek köszönhetően végig le tudja kötni a nézők figyelmét.

Eddiet sikerült egy olyan szimpatikus, szerethető karakterként bemutatni, akiért akkor is lehet szorítani, ha nincs esélye a győzelemre (azaz az első helyre, hiszen igazi győzelem az ő sztorija). Taron Egerton a Kingsman és a Legenda után ismét bizonyította, hogy érdemes rá odafigyelni, ügyesen alakította a nem túl tehetséges, de a végsőkig eltökélt és naiv címszereplőt. Hugh Jackman-nek egyszerűbb feladata volt, hiszen mindössze a Rozsomák lazaságát kellett hoznia, de szemmel láthatóan jól érezte magát ebben a szerepben, ez pedig jó hatással volt a játékára.

Értékelés: 70%. Könnyed, vidám mozi, de nem az egyből felejthető kategóriából való, hanem azok közül, amiket időről időre érdemes elővenni egy borúsabb hangulatú napon. A jókedv garantált!