Tiszta szívvel

Bátor, sőt talán vakmerő húzás volt Till Attilától a magyar irodalom egyik legismertebb versétől kölcsönözni az új filmjének címét. Az már az előzetesből is látszott, hogy a két mű üzenete hasonló, de vajon a minőség és a súlycsoport is ugyanaz?

A rendhagyó gengsztermozi cselekménye két mozgássérült fiú körül zajlik, akik megismerkednek Rupaszovval, a tolószékes bérgyilkossal, ez pedig jelentősen megbolygatja az addig nyugodt életüket. Thuróczy Szabolcs pazarul hozza, a kiégett, de még a hátrányából is előnyt kovácsoló, jég hátán is túlélő figurát, de az amatőr srácok is bámulatos természetességgel viselkednek a kamera előtt. Nagyon jó ötlet volt Tillától, hogy a három főszerepből kettőre a való életben is mozgássérült színészeket választott, így minden mozdulatok hiteles tud lenni, és a néző nyugodtabb szívvel nevet a szerencsétlenkedésükön, ha azt látja, hogy ők is nevetnek saját magukon. Mert a film a nem túl vidám alaphelyzet ellenére is bővelkedik önironikus fekete humorban, méghozzá a jobbik fajtából. A Fekete Ádám által alakított Barba Papának például a legtöbb megmozdulásán jókat lehet mosolyogni, a betegsége ellenére is sugárzik a pozitív hangulat a karakterből. Ez szuperül ellensúlyozza a megható pillanatokat, a finom érzelmi hullámvasút közben megszólaló dögös, stílusos soundtrack pedig már csak a hab a tortán.

Tartottam tőle, hogy a Fehér Istenhez hasonló szájbarágós tanmesében lesz részem, ami egy általában tabuként kezelt témával kapcsolatban próbál kevés sikerrel valami újat mutatni, de szerencsére egészen más a helyzet. A Tiszta szívvel nem akar művészfilmmé válni, nem akarja megmondani a frankót, „csak” egy sztorit mesél el, azt viszont meglehetősen jól, szórakoztatóan teszi. Eközben persze megvillant bizonyos képeket a mozgássérültek általános helyzetéből (mire elég a rokkantnyugdíj; hogy viselkednek az emberek, ha egy madarakat etető tolószékest látnak), de ezt nagyon okosan mindössze rövid jelenetek erejéig teszi.

Az egyetlen negatívumot az jelentette számomra, hogy sokáig nem dőlt el, ki az igazi főszereplő, kinek a sztoriját mutatja be a film. A súlyozás nem volt a legjobb a képregényt készítő srácok és a gengszterek közé keveredő Rupaszov között, emiatt helyenként kissé két részre szakadt a történet. A befejezés azonban ezt a kérdést is helyre tette, utólag értelmet nyert a rendezői döntés. Értékelés: 90% - nagyon tetszett, gyakran eszembe jutnak egyes jelenetei és a zenéjét is többször meghallgattam. Nem kizárt, hogy ismét jegyet váltok majd rá.

A végén pedig visszatérnék az első bekezdésben feltett kérdésre: amikor kijöttem a moziból, az volt az első gondolatom, hogy amit láttam, az ugyan közel sem akkora horderejű, mint József Attila verse, mégis boldog vagyok, hogy ez a film kapta ezt a címet. Legfőképpen azért, mert ez egy abszolút szerethető, érezhetően tiszta szívvel-lélekkel készített alkotás.