Suicide Squad - Öngyilkos osztag (Suicide Squad)

Próbálok úgy fogalmazni, hogy ne vegyem el már az első mondattal a potenciális nézők kedvét a filmtől, de azért ne is csapjam be őket: a Suicide Squad-nak vannak igazán jó pillanatai. A baj csak az, hogy ezeket rengeteg pocsék megoldás köti össze.


Az egyik ilyen például a karakterek bemutatása. Általában imádom az "összeáll a csapat" típusú jeleneteket, de itt még ez is unalmas és elnyújtott volt. Deadshotról például nem tudták volna annál ötletesebben bemutatni, hogy jól lő, minthogy kilyuggattak vele három céltáblát?! Simán elnéztem volna az agyonhasznált kliséket is, ha legalább stílusosan és lazán vannak tálalva, de itt ez csak a legritkább esetben fordult elő. Az ebből fakadó unalom pedig azért baj, mert így nincs ami elfedje a sztori hibáit. A szereplők nincsenek rendesen megalapozva, a motivációjuk csak elvétve logikus és néha olyan fordulatok is bekövetkeznek, hogy azon sem lepődtem volna meg, ha mindenkinek Martha az anyja...

Tovább rontja az összképet, hogy még az akciójelenetekben sincs semmi emlékezetes. Olyan érzésem volt, mintha egy átlagos videójátékot néznék, és erre a totál semmilyen főellenség illetve az általa létrehozott egységes kinézetű katonák is ráerősítettek. Mindezek hatására a játékidő második felében, már az járt a fejemben, hogy ezzel a filmmel vajon mit akartak elérni a készítők. Mert a reklámkampány alatt el lehet hitetni az emberekkel, hogy mennyire bitang jó lesz, de ez csak addig működik, amíg a nyitóhétvége után nem kezdenek el rohamosan terjedni a csalódott vélemények. Vagy az volt a taktika, hogy egyszer úgyis mindenki megnézi, mert az előzetesek után nem fogják elhinni a kritikáknak, hogy ennyire rossz lett? Tényleg nem értem.

De, hogy némi jót is mondjak a filmről: a zenés montázsok néha egész stílusosak, Will Smith és Margot Robbie játéka annak ellenére is jó, hogy karaktereik legfeljebb félkész állapotúak, valamint Jared Leto Jokere is ígéretes, de még szokni kell, mert egyelőre nehéz elvonatkozni Heath Ledger zseniális alakításától. Vannak tehát pozitív jelek a friss DC-adaptációkban, amik arra utalnak, hogy egy későbbi, Ben Affleck-el és Leto-val bemutatott Batman vs Joker csata még kifejezetten jó is lehet, de ha folytatják ezt a minőségromlást, akkor az a végén már senkit nem fog érdekelni. Értékelés: 40%. A Batman v Supermant még őszintén tudtam védeni, mert azon a hibái ellenére is jól szórakoztam, az Öngyilkos osztagon viszont csak értetlenül és zavartan néztem ki a fejemből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése