Doctor Strange

Újabb hőssel bővült a Marvel filmes univerzuma, ami azt jelenti, hogy ismét le kellett tudni a kötelező kört, azaz összehozni a szokásos eredettörténetet. Ez pedig látványban ugyan felülmúlja az eddigieket, de közben nagyjából ugyanazokkal a hibákkal küzd, mint a többi karakter bemutatása.


A vizuális erőfitogtatás példásan sikerült, a varázslatok illetve a valóság manipulálása hihetetlenül jól néztek ki, és még kreatívan is lettek felhasználva, mégis erős hiányérzetem volt, mert a külcsín mögött rejlő tartalom már közel sem ennyire eredeti. Nem rossz, inkább csak fájóan semmilyen, és könnyen felejthető. Igyekeznek a főszereplő bemutatásával, emiatt kissé összecsapottnak, hadarósnak éreztem a sztorit, mégsem tudott végig lekötni.

A casting viszont telitalálat, és ez az, ami megmenti a filmet attól, hogy teljesen üres látványosság legyen. Robert Downey Jr. óta nem volt akkora fogása a Marvel-nek, mint Benedict Cumberbatch szerződtetése, és nem véletlen az összehasonlítás, hiszen ezúttal is egy kiemelkedően intelligens és ugyanennyire egoista figura megformálása a feladat. Kezdetben Strange is kizárólag a tudományos módszereket fogadja el, de átesik némi fejlődésen, és megtanulja kihasználni a természetfeletti erőket. Közben gyakran poénkodik, ügyel rá, hogy az arroganciája még a szerethetőség határain belül maradjon, szóval jó eséllyel Tony Starkhoz hasonló közönségkedvenc válik majd belőle. Ezt persze gondosan kitalálták az alkotók, de Cumberbatch tényleg úgy kelti életre a karaktert, hogy ne a marketinggépezet precíz termékét lássuk a vásznon. Chiwetel Ejiofor és Tilda Swinton a szokásos mellékszereplőknél emlékezetesebb alakítást nyújtanak, Mads Mikkelsen pedig az unalmas, sablonos képregénygonoszba is színt tud vinni. Ha a film készítése során fele annyi erőfeszítést öltek volna a forgatókönyvbe, mint amilyen jó érzékkel a színészeket összeválogatták, akkor a Doctor Strange sokkal nagyobbat is szólhatott volna.

A befejezés így is tetszett (okos megoldás az epikus, hosszúra nyújtott harcjelenet helyett), de az odáig vezető úton még a varázslók által átformált épületek és egyéb nyalánkságok ellenére is gyakran éreztem azt, hogy én ezt már túl sokszor láttam. Értékelés: 70%, a bevezetés letudva, a folytatás már talán jobb lesz, mégsem tudom lelkesen várni. Persze pár év múlva a trailerek úgyis meggyőznek majd...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése