A Nagy Fal (Great Wall)

Yimou Zhang nevéhez már eddig is igazán látványos filmek (Hős, A repülő tőrök klánja) kötődtek, de sokan talán csak most hallanak róla, hiszen ez az első alkalom, amikor a vizualitást főleg a nyugati nézőket célzó tartalommal töltötte meg.


Ezúttal nincs semmi komoly filozófia vagy fordulatos történet és a kínai gondolkodásmód is csak felszínesen kerül bemutatásra. A Nagy Fal ugyanis egyáltalán nem akar több lenni egy könnyen befogadható, szórakoztató akció-sci-finél, ebben a kategóriában pedig tisztességesen helyt is áll. A sztori pontosan az, amire az előzetes alapján számítani lehetett: egy korábban zsoldosként, kellő fizetség ellenében bárkiért harcoló íjász (Matt Demon) segít a Névtelen Rendnek a szörnyinvázió visszaverésében. 

A látvány a várakozásoknak megfelelően szuper, és ez nem is feltétlenül a CGI-nak köszönhető (azt pont nem mindenhol éreztem annyira erősnek), inkább a két monumentális sereg és a kreatív vizuális megoldások kötötték le a figyelmemet. A mozgalmas, pörgős csatajelenetek közti átkötések kevésbé lettek ütősek, de szerencsére ezek eléggé rövidek és jelentéktelenek voltak ahhoz, hogy csak kissé tudjanak kizökkenteni. Amikor aztán újra beindult az akció, már el is felejtettem, hogy az előző párbeszédben miről volt szó, és elégedetten figyeltem a szereplők akrobatikus, szemkápráztató mozdulatait.

Értékelés: 60%. Közel sem annyira maradandó élmény, mint a rendező korábbi filmjei, de jóval szélesebb közönség számára nyújt könnyed, látványos kikapcsolódást, úgy, hogy még a történet sincs tele idegesítő hülyeségekkel. Egyszernézősnek soha rosszabbat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése