Végre sikerült bepótoltam ezt a klasszikust is, és annak ellenére, hogy közel 40 éve készült, abszolút nem éreztem kopottnak vagy unalmasnak. Egy igazi oldschool bankrablós-túszdrámás történetről van szó, ami az állandó feszültségnek és a fiatal Al Pacino szuper játékának köszönhetően végig fenntartotta az érdeklődésemet.
Különösen tetszett a finoman adagolt humor, a média jelenlétének bemutatása, és az ahogy a főszereplő maga mellé állítja a közvéleményt, emellett az is hihetően lett ábrázolva, ahogy a banki alkalmazottakon elkezdtek mutatkozni a Stockholm-szindróma jelei. Sidney Lumet 1975-ben olyan örökzöld filmet alkotott ebben a témában, ami mai szemmel nézve is teljesen megállja a helyét, bátran merem ajánlani bárkinek, aki egy izgalmas thrillerre vágyik. A bő kétórás játékidő gyorsan eltelik, a befejezés pedig kifejezetten emlékezetes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése