Trancsírák (Tucker and Dale vs. Evil)

Nem is értem, hogy erről a filmről, miért nem írtam, miután először láttam, hiszen az utóbbi évek legjobb, legötletesebb horror-vígjátékáról van szó, ami úgy int be a sztereotípiáknak, hogy azt öröm nézni – nagy kár, hogy a magyar cím ennyire gagyi lett.

Talán mindenki látott már olyan horrort, amiben egy csapat fiatal elmegy bulizni valami elhagyatott erdőbe, aztán néhány pszichopata redneck elkezdi gyilkolni őket. Az alaphelyzet itt is hasonló, jönnek is sorban a megszokott sablonok (ijesztő bolt; rémtörténet a 20 évvel ezelőtti mészárlásról; nem túl bizalomgerjesztő faház, ahol a két redneck él), de mindegyik kellően ki van forgatva. Az őrült gyilkosnak tűnő Tucker és Dale teljesen áralmatlanok, csak a frissen vett nyaralójukat akarják megjavítani, és eszük ágában sincs a bulizó fiatalokkal foglalkozni, azonban a szerencsétlen félreértések és a sztereotipikus gondolkodású tinik kombinációja veszélyes eredménnyel jár. A fiatalok meglátják, ahogy Tuckerék a csapat egyik tagját kimentik a vízből, és persze nem tudnak másra gondolni, mint, hogy biztosan elrabolták. Így aztán felveszik a harcot az általuk vérszomjasnak tartott címszereplő páros ellen.

Ami innentől következik, azt pedig nem szeretném lelőni, a lényeg, hogy nagyon kreatív megoldások követik egymást és a műfaj jól ismert kliséhelyzeteit a forgatókönyv remekül helyezi más megvilágításba. A humorforrás tehát adott, a főszereplők szerethetőek, a többiek halála pedig igazán emlékezetes, vagyis a szórakozás garantált. A készítők egy már lerágott csontnak számító, és éppen ezért meglehetősen kiszámítható filmeket produkáló horrortémába sikeresen pumpálták friss vért a szó szoros és átvitt értelmében is.