Liza, a rókatündér

Amikor először láttam az előzetest, alig akartam elhinni, hogy magyar filmről van szó. Reviczky Gábor káromkodásai persze egyértelművé tették a dolgot, de annyira hangulatos, egyedi látványvilágú volt az a pár perc, ami sajnos eléggé szokatlan a hazai alkotásoktól.

Az igazán jó hír az, hogy, amit a trailer ígért, azt a Liza, a rókatündér meg is valósítja: egy szórakoztatóan őrült, kreatív ötletekkel telepakolt, vicces és emlékezetes magyar film került a mozikba! Amikor egymást követik az egyre agyamentebb megoldások, akkor gyakran előfordul, hogy a sok apró poénból nem áll össze egy nagy egész, itt azonban ezt a hibát sikerült elkerülni. Ujj Mészáros Károly egy nagyon egységes mesevilágot alkotott meg, ahol semmi sem lóg ki az összképből. A történet helyszínén, Csudapesten (egyszerű, de szerintem roppant szellemes) minden megtörténhet. Úgy kell elképzelni ezt a várost, mintha Wes Anderson stílusa (szerencsére nem másolatról, inkább ihletforrásról van szó) keveredne a japán mesékkel és a magyar retróval. Ez utóbbi elem különösen fontos, hiszen ennek köszönhetően a sokszínű ötletkavalkád nézése közben végig érezhető, hogy magyar filmről van szó – a kifejezés jó értelmében. Így a történetnek van jó pár olyan eleme, amit csak a hazai közönség ért majd igazán, de úgy gondolom, hogy az alkotás egésze a határokon túl is megállja a helyét, szóval tessék bátran mutogatni a külföldi ismerősöknek „nézd, ilyet is tudnak a magyarok!” felkiáltással.

Balsai Mónika nagyon jól alakítja a címszereplőt, jó nézni ahogy a hihetetlenül ártatlan és naiv, a romantikát csak japán regényekből ismerő lány rácsodálkozik a világra. Az sem mellékes, hogy szép és bájos a szerepben, így hihető, hogy hódolók sora próbálja elnyerni a kegyeit. Egy-egy ilyen pasinak ugyan nem sok játékidő jut, de mindegyiküknek van valami jellegzetes vonása, és a színészek is elég karakteresen formálják meg őket ahhoz, hogy emlékezetesek legyenek.

Annyi apró poén van a filmben, és ezek közül sok annyira ötletes, hogy szívesen felsorolnám őket, de nem akarom elvenni senkitől a felismerés élményét. Ritkán nevettem hangosan, de az ilyen kis gegeknek és a hangulatnak köszönhetően szinte végig mosolyogtam, ez pedig éppen elég. A zenét szeretném még külön kiemelni, mert sikerült olyan egyedi, mégis az alkotáshoz tökéletesen illő dalokat összeválogatni, amiket azóta is szívesen hallgatok. Értékelés: 85%, ha ennyire őrült és kreatív lenne minden romantikus vígjáték, akkor sokkal jobban szeretném a műfajt. Lehetne kicsit gyorsabb, vághatták volna kissé pörgősebbre, de ezen kívül másba nem tudok érdemben belekötni, az pedig külön öröm, hogy egy magyar film adott okot erre az elégedettségre.