Valami követ (It Follows)

Mostanában annyi a teljesen átlagos, inkább idegesítő, mint ijesztő tucathorror, hogy amikor végre érkezik egy a szokásosnál eredetibb, kreatívabb film, akkor a vélemények hajlamosak rögtön az egekig magasztalni. Úgy érzem, hasonló a helyzet a Valami követ esetében is, aminek nem akarom elvitatni az értékeit, de szerintem jócskán el van túlozva az istenítése.

A történet egy meglehetősen durva, nemi úton terjedő „betegségről” szól: aki elkapja, azt egy titokzatos, mindig más alakot öltő lény kezdi követni. Rajta kívül más nem látja, őt viszont az őrületbe kergeti a folyton nyomában lévő alak, és a tudat, hogy, ha utoléri, akkor megöli. Az üldözőtől csak egy módon lehet megszabadulni: le kell feküdni valakivel, ezzel továbbadva neki a problémát.

Ebből a sztoriból könnyen átlagos vásári ijesztgetés kerekedhetett volna egy hirtelen előugró szörnnyel, de David Robert Mitchell inkább a nyugtalanító, hátborzongató hangulat illetve az állandó feszültség mellett döntött, és ezt nagyon jól tette. A filmnek mindenképpen azok a csúcspontjai, amikor a követő alak megjelenik: nem rohan, csak lassan sétál a célpont felé, és általában nem csinál semmi durvát, mégis sikerült elérnie, hogy féljek tőle, ilyen hatást pedig nagyon kevés horror tud rám gyakorolni. Sajnos annyira ez a figura adja a Valami követ sava-borsát, hogy amikor a szereplőknek egy időre sikerül lerázniuk, meglehetősen ellaposodik a cselekmény. Így aztán nem igazán tudtam nekik drukkolni, inkább mindig azt vártam, hogy újra feltűnjön a lény, és felpörögjön a tempó.

A film képi világa megérdemel egy külön dicséretet: a színválasztás (a zenével együttesen) fokozza a feszültséget, a nézőpontok és a kreatív kameramozgások pedig a kevésbé érdekes jelenetek során is képesek lekötni a nézők figyelmét. A színészek játéka rendben van, senki nem alakít igazán nagyot (sokakkal ellentétben engem nem fogott meg a főszereplő sem), de negatív példát sem tudok említeni, a karakterek pedig ugyan tinik, mégis okosabbak a horrorokban megszokott, elhalálozásra váró figuráknál.

Értékelés: 70%, nem rossz, de sokkal jobb is lehetne a laposabb jelenetek felpörgetésével vagy elhagyásával. Tényleg az utóbb idők egyik legjobb rémfilmje, de ez sajnos nem csak a Valami követet minősíti, hanem a műfaj jelenlegi helyzetét is.