Agymanók (Inside Out)

Néha olyan, mintha a nagy animációs stúdiók közül, csak Pixarnál dolgoznának igazán kreatív emberek. Amíg a többiek újra és újra ugyanazokat a köröket teszik meg a különféle beszélő állatokkal és indokolatlanul dalra fakadó szereplőkkel, addig ők időről időre előrukkolnak egy olyan varázslatos mesével, ami kortól függetlenül képes lenyűgözni a nézőket. Jó, a helyzet azért nem ennyire szélsőséges, szerencsére nem csak a Pixar készít jó animációs filmeket (pl.: Így neveld a sárkányodat, Gru), de ők a legstabilabbak a mezőnyben, és erre az Agymanók tökéletes példa.


A Fel!-el már bizonyító Pete Docter ezúttal a stúdió talán legjobb művét hozta össze, egyszerűen zseniális az egész. Az első percben beindul a varázslat és kitart a stáblistáig. Szó szerint: még a készítők nevének gördülése mellé is jutott pár olyan poén, amire mások egy egész filmet felépítenének. Ez a fantasztikus kreativitás pedig rányomja a bélyegét az egész mesére. A történet nagyrészt a 12 éves Riley fejében játszódik, az őt meghatározó öt érzelem (Derű, Bánat, Majré, Harag és Undor) munkáját láthatjuk, ahogy egy irányítópult mögött ülve próbálnak megfelelően reagálni a külvilág ingereire, ezzel a helyes mederbe terelgetve a kislány életét. Ez jól is megy, amíg Derű és Bánat egy baleset folytán ki nem kerülnek az agy központjából, így a többieknek kell megbirkózniuk az irányítással. Innentől rosszra fordulnak a dolgok, vagyis Derűéknek minél hamarabb vissza kell jutniuk a parancsnoki hídra Riley szellemi épségének megőrzése érdekében.

A tét tehát komoly, a hangulat pedig a könnyed, vicces pillanatok ellenére is sokszor igazán szomorú. Nem tudom, egy kisgyerek hogy éli meg ezt a mesét, de úgy érzem, a Pixar most sokkal inkább a felnőtteket vette célba – és találta telibe. Az agy belső működése, a memória sajátosságai, a gondolkodásmód és a személyiség megváltozása mind borzasztóan kreatív és találó módon lettek bemutatva. Szinte percenként jött egy olyan ötlet, amire csak egy elismerő mosollyal vagy nevetéssel tudtam reagálni, ez a sok apró részlet pedig garantálja, hogy az Agymanókat érdemes legyen többször is megnézni. Szívesen felsorolnék ezek közül párat, de nem akarom senkitől elvenni az újdonság varázsát, szóval inkább menjetek el moziba, mert ezt a mesét mindenkinek látnia kell. 

Értékelés: 100%. Már elég hamar látszott, hogy mi lesz a végső tanulság, és féltem, tőle, hogy ez esetleg majd sablonossá teszi a befejezést, de végül úgy lett tálalva, hogy még ezt sem tudom negatívumként felhozni. Az Agymanók szuper moziélményt nyújt, okos, ötletes, érzelmes és vicces is tud lenni egyszerre – tényleg kötelező!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése