Legenda (Legend)

Tom Hardy miatt már akkor is érdemes megnézni egy filmet, ha csak egy karaktert alakít benne. A Legendában viszont a főszereplő testvérpár mindkét tagját ő játssza, és szépen el is viszi a hátán az egész alkotást, de sajnos még megduplázva is kevés ahhoz, hogy minden hibát elfedjen.

Igazából az a legnagyobb hibája a Legendának, hogy nem tudja eldönteni, miről akar mesélni és milyen stílusban. Néha könnyed és vicces, aztán a következő jelenetben már a drámát erőlteti, és az ilyen váltások miatt egyik hangulat sem maradandó. A történet szempontjából egyszer a testvérek közti rivalizálás, egyszer a túlságosan nagy teret kapó szerelmi szál, egyszer pedig fivérek felemelkedése kerül központba, és a forgatókönyv nem állít rangsort ezek között. A készítők mindent részletesen be akarnak mutatni, ennek pedig az lesz eredménye, hogy a filmben sok a lassú, kevésbé érdekes jelenet, a 130 perces játékidőt még bőven lehetett volna rövidíteni.

Az, hogy mindezek ellenére élveztem a Legendát, egyértelmű Tom Hardynak köszönhető. Remekül játssza a két igencsak különböző testvért, és mindkét szerepben hiteles. Valószínűleg az egyszerre őrült, agresszív és vicces Ron megformálása volt számára a hálásabb feladat, de a visszafogottabb Reggie szerepével is profin megbirkózik. A két karaktert különböző beszéddel, járással, nézéssel kelti életre, így a nézők igazán könnyen meg tudják különböztetni az ikreket. A Legenda tehát gyakorlatilag Hardy jutalomjátéka, de azért Taron Egertonra is érdemes odefigyelni. Már a Kingsman-ben is szimpatikus volt, itt pedig kifejezetten tetszett a játéka, feldobta azokat a jeleneteket, amikben teret kapott.

Értékelés: 70%. Dupla adag Hardy nélkül erősen felejthető lenne a film, és valószínűleg így is csak a színész játékára fogok emlékezni belőle, de egyszeri nézésre azért egész szórakoztató.