Mentőexpedíció (The Martian)

Andy Weir A marsi című regényének olvasása közben többször is a World War Z jutott eszembe. Mindét könyv szerkezete rendhagyó (naplóbejegyzések illetve háború utáni interjúk), és a sztori mindkét esetben olyan alapos, részletesen kitalált, hogy könnyű valóban megtörtént eseményként tekinteni rá. További párhuzam, hogy a művekre a belőlük készülő filmadaptáció hívta fel a figyelmemet, azonban míg Max Brooks könyvének moziváltozata jókora csalódás volt számomra, a Mentőexpedícióval kapcsolatban csak apróságok miatt húztam a számat.


Mert az adaptáció összességében teljesen korrekt lett. Szépen követik egymást a könyv eseményei, az olvasókat nem fogja meglepetés érni, és nem is kell bosszankodniuk amiatt, hogy jelentős eseményeket kihagytak vagy megváltoztattak volna Ridley Scotték. Persze kisebb részletek így is kimaradnak, de úgy gondolom a regény lényegét sikerült átemelni. A marsi ugyanis elsősorban nem a számolgatásokról szól (várható volt, hogy ezek le lesznek egyszerűsítve a filmben), hanem arról a mentalitásról, aminek segítségével Mark Whatney képes másfél évet kihúzni egyedül egy kietlen bolygón. Nem sopánkodik az előtte tornyosuló problémákon, hanem minden tudását illetve kreativitását felhasználva megoldást keres azokra, az élni akarása példaértékű, és a legkilátástalanabb pillanatban is képes viccet csinálni a szorult helyzetéből. Ezt az optimista hangulatot magában hordozza a Mentőexpedíció is, de sajnos a főszereplő egysoros poénjai közül sok kimaradt. Pedig ezek nem nyújtották volna meg a játékidőt, és hitelesen hangzottak volna a végig jól játszó Matt Damon szájából. 


A többi fontosabb színésszel sincs gond, a casting jól sikerült, a készítők e téren is hűek maradtak az alapanyaghoz. Leginkább Whatney részletes tervezgetései és kalkulációi estek az adaptáció áldozatául, de ezeket nehéz lett volna a könyvhöz hasonló alapossággal bemutatni, és idő sem igazán jutott rájuk. Hiszen hiába 140 perces a film, sok eseményt még így is kapkodva vagy éppen montázsok segítségével meséltek el. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy eközben egyáltalán nem unatkoztam, pedig a sztori nem nyújtott újat számomra. Értékelés: 80%. Ridley Scott szórakoztató és látványos moziváltozata jól ragadja meg Andy Weir regényének legfontosabb üzenetét, és hűen mutatja be a történet fő részeit. Akit pedig a részletek érdekelnek, az olvassa el a könyvet is – érdemes!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése