Victoria

A Victoria azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a 140 perces játékidő nem más, mint egyetlen, vágás nélküli jelenet. Ez vitán felül hatalmas technikai teljesítmény, de önmagában még kevés lenne, viszont a filmnek közel sem ez az egyetlen érdeme, és a vágásmentesség nem pusztán formai bravúr.


Ugyanis ennek a megoldásnak köszönhető, hogy a Victoria eszméletlenül életszerű, már-már olyan hangulata van, mint egy rejtett kamerával rögzített dokumentumfilmnek. A bevezetés kissé még unalmas, lassú, de mindenképpen szükséges. Ekkor ismerjük meg a címszereplő spanyol lányt, aki egy diszkóban találkozik négy berlini sráccal, és úgy dönt velük folytatja az éjszakát. Sétálnak, beszélgetnek, söröznek, eléggé a Mielőtt felkel a nap-ra emlékeztet ez az indítás. Még egy romantikus szál is elkezd kibontakozni, de az események itt másfelé veszik az irányt, és hirtelen egy bankrablásba majd azt követő menekülésbe csöppenünk. 


Ezek a jelenetek pedig már kifejezetten izgalmasak és feszültek. Innentől kezdve nincs megállás, de még lassítás sem nagyon, és itt érdemes még egyszer belegondolni abba, hogy mindez vágás nélkül lett felvéve. Így egy őrült, eseménydús, sodró lendületű éjszaka valós idejű dokumentációjának lehetünk tanúi. Sőt, nemcsak tanúi, hanem résztvevői is, hiszen nincs az a 4DX-effekt, aminek hatására ennyire átélhetővé válik egy történet. Itt nincs szükség mozgó székekre vagy fröccsenő vízre, a hihetetlen operatőri munka és a szimpatikus karakterek sokkal maradandóbb élményt nyújtanak. Nagyon ritkán drukkolok ennyire a szereplőknek, de itt a játékidő második felében minden egyes mozdulatokat feszülten figyeltem - utoljára talán James Franco megmeneküléséért szorítottam ennyire a 127 órában.

Ezt hatást persze nem egyedül azzal éri el a Victoria, hogy egyetlen hosszú jelenetet látunk. A történet felépítése, a könnyed nyitány utáni bonyodalmak, a jól megválasztott zenei betétek és a címszereplő szuper játéka is pozitívan befolyásolják a végeredményt. Természetesen vannak hibák is, néha megakad a lendület, de egy ennyire intenzív, emlékezetes utazás során nagyon könnyű szemet hunyni az egyébként sem jelentős gyenge pontok felett. Értékelés: 90%.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése