1995 – Balkán. A háború hamarosan véget ér, de még nagyon erősen érződik a hatása, ezért az 'Aid Across Borders' nemzetközi segélyszervezet munkatársai arra törekednek, hogy biztosítani tudják az itt élők számára legalább az élethez nélkülözhetetlen kellékeket.
Itt tehát nem lövöldözések vagy robbanások jelentik a tétet, hanem a tiszta ivóvíz vagy éppen egy focilabda. Jó ötlet, hogy a sztori ilyen megközelítésből mutatja be az eseményeket, mert így a háború embertelenségét és következményeit nagyon is emberi szempontból láttatja a nézőkkel. Kiderül milyen nehéz a Balkánon egy egyszerű kötelet szerezni, és azt is megtudjuk, mit kell csinálni az út közepén fekvő döglött tehénnel. A sztori néha annyira abszurd és képtelen, mintha egy Monty Python-szkeccs lenne, aztán a következő pillanatban egy sokkoló fordulat visszaránt a valóságba. Vagyis a humor és a dráma kézen fogva szerepel a filmben, mégsem ütik ki egymást.
A színészek közül Benicio Del Toro-t és Tim Robbins-t mindenképpen érdemes kiemelni. Előbbi hozza azt a szintet, amiért mindig örülök, ha meglátom a nevét egy stáblistán, utóbbin pedig jó látni, hogy mennyire élvezi a szerepét. Sok vicces beszólás és emlékezetes jelenet köszönhető neki, a baj csak az, hogy az ilyen részek között néha belassul, ellaposodik a film. A kényszerből egy helyben töltött éjszaka például elég ötlettelen epizód, ráadásul a játékidő szempontjából is szerencsétlen az időzítése. Az ehhez hasonló üresjáratok nélkül, akár már most szívesen újranézném az Egy tökéletes napot, de még így is inkább pozitívak a benyomásaim, hiszen végre egy olyan, háborúban játszódó film került a mozikba, ami végig reális, emberi léptékű tud maradni, és abszolút nem a hősködésről szól. Értékelés: 75% - még az Oscar-szezonban is érdemes beülni rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése