“Ebben az országban nincsenek sorozatgyilkosok. Világos?” Ezek A martfűi rém előzetesének legemlékezetesebb szavai, amik aztán a plakátra is rákerültek, és könnyen értelmezhetőek kiszólásként. Hiszen a hazai filmekben igazán ritka vendégek a sorozatgyilkosok, mintha a rendezőink félnének ettől a műfajtól, témától. Sopsits Árpád azonban megmutatta, hogy itthon is lehet ütős, minőségi thrillert készíteni. Méghozzá olyant, ami nem csak magyar viszonylatban figyelemre méltó, hanem általánosságban véve is megállja a helyét.
A történet 1957-ben kezdődik, és nem pusztán a berendezési tárgyakban vagy az öltözködésben jelenik meg a múlt század közepének hangulata, hanem a cselekményt is jelentősen befolyásolja a kor politikája. Egy évvel a forradalom után fontos volt, hogy egy gyilkossági ügy ne borzolja sokáig a kedélyeket, ezért 100%-os bizonyítékok helyett a nyomozók egy bűnbakkal is beérték. Az igazság kiderítése nem mindenkinek volt érdeke, ez pedig izgalmas közegként szolgál egy bűnügyi történethez.
A martfűi rém a műfaji elemeket vizsgálva is megfelel az elvárásoknak; az izgalmasnak, feszültnek szánt jelenetek valóban elérik a kívánt hatást, és a dráma sem súlytalan. Könnyen lehet, hogy ez a szókapcsolat csak az én értékrendemben létezik, de a film hangulatát kellemesen nyomasztónak éreztem. Ehhez hozzájárult, hogy a technikai kivitelezés meglepően profi színvonalú. A látvány nem steril, az uralkodó színek jól lettek összeválogatva, és szerencsére ezúttal nem volt meg az a magyar alkotásoknál gyakori érzésem, hogy jobb lett volna a végeredmény, ha a készítők több pénzből gazdálkodhatnak.
A színészek is sokat tettek a film sikeréért, mindenki legalább korrekt teljesítményt nyújt, néhány alakítás pedig külön említést érdemel. Anger Zsolt nagy kedvencem, de időnként hajlamos túlzásokba esni, és kissé karikatúra-szerűen játszani, itt viszont érezte, hogy meddig mehet el az alkoholista, cinikus, mégis komolyan vehető nyomozó szerepében. Hajduk Károly félelmetes gesztusait nem fogom egyhamar elfelejteni, és Bárnai Péternek valamint Jászberényi Gábornak is akadtak igen erős pillanatai.
Értékelés: 85%. Jó volt látni, hogy a klasszikus sorozatgyilkosos recept egy megtörtént magyar esetre átültetve sem veszít a működőképességéből. Remélem ez a pozitív példa felbátorítja majd a hazai rendezőket, és mások is megpróbálkoznak egy-egy parkolópályára állított műfajjal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése