Kaloforniai álom (La La Land)

Akármiről is szóljon Damien Chazelle következő filmje, már most biztos vagyok benne, hogy az első adandó alkalommal meg fogom nézni! Az még csak közepesen lepett meg, amikor a Whiplash-ban úgy mesélte el a jazzdobos történetét, hogy utána önkívületi állapotban jöttem ki a moziból, de basszus, most szinte ugyanezt hozta össze egy musicallel. Pedig ez aztán abszolút nem az én műfajom, de olyan profi, hibátlan munkáról van szó, ami egyszerűen lenyűgözött!

Százból kilencvenkilenc esetben tutira zavarna a sok hirtelen dalra fakadás, a Kaliforniai álom viszont a századik, mert itt még élveztem is. Nagyjából fél perc után magával ragadott a hangulat, és onnantól csak ámultam a szuper megoldásokon. Zseniálisan megkoreografált táncok, részletesen kidolgozott látvány, bájos dinamika a két főszereplő között és persze remek, első hallás után is maradandó nyomot hagyó dalok. Azóta is gyakran azon kapom magam, hogy a soundtrack valamelyik elemét dúdolgatom, és teljesen normálisnak érezném, ha az emberek táncra perdülnének körülöttem az utcán.

Már pusztán emiatt helyet követelne magának a film az idei toplistámon, de a történet sem szorul háttérbe a külsőségek mögött. Könnyed, aranyos kis semmiségre számítottam, és ugyan nem kőkemény drámát vagy eredeti, csavaros sztorit kaptam, de azért határozottan van súlya a cselekménynek. A Kaliforniai álom nem pusztán egy felhőtlen boldogságbomba, hanem komoly, valóban elgondolkodtató kérdéseket is felvet, amikre nem ad egyértelmű, megnyugtató választ - azért, mert nincs is. Emma Stone és Ryan Gosling karaktere is az álmait kergeti, miközben találkoznak és egymásba szeretnek. Az előbbi sikeres színésznő, utóbbi pedig elismert zongorista, a jazz megmentője szeretne lenni, és ezért mindkettejüknek áldozatokat kell hozniuk. 

Az idilli romantikával indító, sokáig a teljesen megszokott vágányon haladó történetet a befejezésben Chezelle lerántja a valóság talajára, és ezzel teszi igazán erős, komplex élménnyé a filmet. A sztori tehát nem teljes mértékben vidám, ha visszagondolok rá (főleg a Gosling-Stone páros közös jeleneteire), mégis önkéntelenül mosolyogni kezdek. Értékelés: 100% - talán még túlságosan a hatása alatt vagyok, de kétlem, hogy jelentősen változna a véleményem. Igazi csoda, hollywoodi varázslat, amit nem elég egyszer átélni!