Kissé fura ezt kijelenteni, de akkor
is így van: Sacha Baron Cohen a mai
filmes nevettetők egyik legjobbja. Stabilan szállítja a remek komédiákat,
és ezúttal sem hibázott, sőt, talán A
diktátor az eddig legjobban sikerült darab az összes közül.
Cohen ezúttal az észak-afrikai
Wadiya önimádó diktátorát, Aladeent alakítja, aki nem akar egyezséget kötni az
Egyesült Államokkal. Bácsikája azonban a meggazdagodás érdekében megöleti őt,
és egy szellemileg még az eredeti uralkodót is alulmúló dublőrt állít a helyébe,
aki a terv szerint majd aláírja a szerződést. Csakhogy a merénylet nem jár
sikerrel, azaz Aladeen nem hal meg, hanem
hatalmától, pénzétől és jellegzetes szakállától megfosztva bolyong New York
utcáin, és legfőbb vágya azt őt megillető cím visszaszerzése.
Előzetesen tartottam attól, hogy a film csak
addig lesz vicces, amíg Cohen diktátorként tevékenykedik, és persze visszaél a
hatalmával, de épp ellenkezőleg, éppen a
„lesüllyedés” után indultak be igazán a poénok. Ezúttal kevesebb van az alpári humorból, mint a
Brüno vagy a Borat esetében, és az áldokumentarista stílus is mellőzve lett, de
a jól megírt párbeszédek, a remekül
felépített jelenetek és a már megszokott zseniális politikai inkorrektség
mindenért kárpótol. Nehéz bármit is kiemelni az egymást követő vicces
szituációk közül, de a helikopteres sétarepülésre és az Aladeen által
levezetett szülésre kifejezetten érdemes odafigyelni. Sacha Baron Cohen most is beszól mindenkinek, és még mindig nem törődik
azzal, hogy kit sért meg. Érdekes, hogy nála az elgondolkodtató és a pofonegyszerű, alpáribb poénok is tökéletesen
működnek, míg az utóbbi időben Ben Stillernél például egyik sem (vagy van
egyáltalán példa nála az előbbire?).
Remek érzékkel van kombinálva ez a
két fajta humor, és így A diktátor a 83 percnyi játékidő nem egyszer önfeledten
megnevettet, de emellett tartalma is van. Szerencsére egyáltalán nem akarja
megmondani a frankót a film, és nem is veszi komolyan magát, de azért ügyesen állít görbe tükröt az afrikai
diktatúrák és amerikai ál(om)demokrácia elé egyszerre. Mindez Aladeen végső,
sajtó előtti monológjában tetőzik, amit gyorsan követ pár laza poén, mert fura
is lenne, ha egy ilyen mű valami elgondolkodtatóval fejeződne be. A diktátor
szuper vígjáték, ami felülmúlta az elvárásaimat. Tökéletes szórakozás mindenkinek, aki nem extrakonzervatív, vagy
túlságosan érzékeny például egy a nemét vagy nézeteit érintő beszólásra.
Értékelés: 88%, mielőbbi megnézése
ajánlott, számomra dvd-n is egyértelmű vétel lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése