A következő címkéjű bejegyzések mutatása: toplista. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: toplista. Összes bejegyzés megjelenítése

2019: TOP 7

Elkezdtem összeszedni, melyik idei filmek tetszettek legjobban, és arra jutottam, hogy ezúttal a szokásos tíz helyett csak hetet veszek fel a listámra. Persze tudnék találni még hármat, amin jól szórakoztam, de nem vagyok híve a felesleges higításnak. Úgyis bőven vannak hiányosságaim a 2019-es premierek között, bízom benne, hogy a pótlások során lesznek még olyan filmek, amik miatt szívesen emlékezek vissza erre az évre.

1. Az aszfalt királyai (Ford v Ferrari)

2. Joker

3. Alelnök (Vice)

A sorrend innentől lényegtelen:

Fehér éjszakák (Midsommar)

Toy Story 4.

A kedvenc (The Favourite)

Mi (Us)

2016: TOP 10

Ismét eltelt egy év, szóval ideje kiválogatnom, hogy a 2016-os felhozatalból melyik 10 film tetszett legjobban. A sorrend nem annyira jelentős, de az tuti, hogy a felsoroltak mindegyike nagyon bejött! 

1. Sing Street

Fiatalság, bolondság, rock and roll. Imádtam ezt az élettel teli, csupaszív kalandot, amit a remek dalok tettek még emlékezetesebbé.


2. Kaliforniai álom (La La Land)

Szinte ugyanazt is írhatnám, mint az előbb, csak itt a rock helyett a jazz dominál és a szereplők kevésbé fiatalok. A lényeg viszont az, hogy a hangulat ugyanolyan magával ragadó, mint a Sing Street esetében.

3. Érkezés (Arrival)

Okos, elgondolkodtató, minimalista sci-fi, amiben az idegenek "inváziója" teljesen máshogy néz ki, mint ahogy azt megszokhattuk. A maradandó élményről pedig a meglepő, mégis logikus és nagyon szépen felvezetett befejezés gondoskodik.

4. Aljas nyolcas (The Hateful Eight)

Sokakat untatott Tarantino háromórás, kevés eseményt, de rengeteg beszédet tartalmazó filmje, én azonban végig élveztem, és ez lett az új kedvencem a rendezőtől.


5. A szoba (Room)

Drámai, megható, de a legkevésbé sem csöpögős. Így kell komoly, átérezhető érzelmeket reálisan, túlzások nélkül bemutatni.

6. Rendes fickók (The Nice Guys)

Shane Black megint megcsinálta! Ezúttal Russel Crowe és Ryan Gosling párosából faragott tökkelütött, mégis szerethető lúzereket, akik csak úgy mellékesen megoldanak valami bűnügyet is.

7. Kiéhezettek (The Girl with All the Gifts)

Amikor abszolút nem számítottam rá, hogy zombis témában bármi újat láthatok, megnéztem a Kiéhezetteket és ismét visszatért a hitem. Eredeti, okos, feszültséggel teli, a befejezés pedig kellően ütős.


8. Cloverfield Lane 10

Egy helyszínen játszódó háromszereplős thriller, ami végig izgalmas tud maradni, John Goodman pedig még soha nem volt ennyire félelmetes.

9. Brooklyn

Valószínűleg meg sem néztem volna, ha nem jelölik Oscar-ra, ehhez képest most a toplistámra is felkerült. A film nagy részét végigmosolyogtam, de az általános pozitív hangulatból nem lógtak ki a komolyabb jelenetek sem.

10. Férfiak és csirkék (Mand & hons)

Anders Thomas Jensen végre ismét rendezett, és egy rá jellemző igencsak abszurd vígjátékkal tért vissza. Nem mindenkinek kenyere ez a humor, a stílus kedvelőinek viszont kötelező!

2015: TOP 10

Január elején mindig jó visszagondolni az előző év remek moziélményeire, ezért idén is összeállítottam egy listát azokról a 2015-ben itthon bemutatott filmekről, amik legjobban tetszettek. A tavalyi volt a blog eddigi legtermékenyebb éve, sokszor voltam moziban, ezért nem egyszerű feladat 10 címre szűkíteni a kedvenceimet.

Az első helyezett viszont egy pillanatig sem volt kérdéses. Nem gondoltam volna, hogy egy dobosról szóló film ekkora katarzist fog okozni, de hát a Whiplash nem is csak egy dobosról szól. Maximalizmus, szenvedély, a tehetség teljes kiaknázása és persze Miles Teller illetve J. K. Simmons tökéletes játéka. Zseniális!


Ismét bebizonyosodott, hogy a Pixar egy jókora lépéssel a vetélytársak előtt jár. A többi stúdió is készít jó animációs filmeket, de az Agymanók szintjét egyszerűen nem tudják elérni. Hihetetlen, hogy mennyi kreativitás, okos poén és érzelem fért bele ebbe a felnőtté válásról szóló mesébe.


A vágások ügyes elrejtése, önirónia, filmes utalások, beszólás a blockbustereknek, és Michael Keaton visszatérése - szuper volt!

George Miller megmutatta, hogy a pingvines meséi után sem felejtette el, hogy kell igazán tökös akciófilmet csinálni. Egyszerű sztori, kevés beszéd, brutális látvány és őrült tempó. Ennél maszkulinabb film nem mostanában került a mozikba!

5. Victoria

Iszonyatosan nagy munka lehetett egy több, mint kétórás, vágás nélküli jelenetet felvenni, de megérte: a film nagyon életszerű lett, és a második felében úgy izgultam a szereplőkért, amennyire csak nagyon ritkán szoktam. Ismét győzött a kreativitás és elszántság a magas költségvetés felett.

6. Kódjátszma

Már akkor is nagyon tetszett, amikor "csak" egy II. világháború alatti Sherlock-epizódnak tűnt a történet, de a fináléban Benedict Cumberbatch megmutatta, hogy ennél jóval több van benne. Egyszerre okos, izgalmas és érzelmes film.

Nem kizárt, hogy elfogult vagyok, hiszen Guy Ritchie a(z egyik) kedvenc rendezőm, de ennél stílusosabb mozit nem láttam 2015-ben. A történet nem tökéletes, viszont a hangulat végig pazar. James Bond csak szeretne olyan laza lenni, mint Napoleon Solo.


A drogkartellek ellen vívott háború életszagú bemutatása. Nincsenek feddhetetlen hősök, csak sok megalkuvás, piszkos eszközök és  kényszer szülte megoldások. Meg persze a szokásosan szuper Benicio Del Toro.


Fülledt-mocskos spanyol krimi, amiben a bűntény is érdekes, a környezet és a karakterek bemutatása azonban sokkal maradandóbb élményt nyújt.

Matthew Vaugh szokásához híven ismét egy kegyetlenül szórakoztató és laza filmet készített. Colin Firth templomi ámokfutása vagy a kocsmai, esernyős bunyó már önmagukban elég emlékezetes jelenetek ahhoz, hogy szívesen újranézzem a Kingsmant.

2014: TOP10

Eddig sosem állítottam össze év végi toplistát, de most kedvem kaptam hozzá, így összeírom, hogy mik tetszettek legjobban az idei premierek közül. Persze több olyan film is van, ami jónak ígérkezik, de még nem tudtam megnézni, így később valószínűleg máshogy fogok gondolkodni, szóval ez a pillanatnyi állás.

Nem tudok komolyan venni egy olyan 2014-es filmes toplistát, amin nem szerepel Richard Linklater legújabb műve. Számomra még az első hely sem volt kérdéses, hiszen a három órás, csodálatos időutazás igazán katartikus élmény volt, és teljesen elvarázsolt. 


Ennek a helye sem volt kérdéses a listán. Jake Gyllenhaal játéka, a karakter jellemfejlődése és gusztustalansága, az ezek által kiváltott kényelmetlen, feszengő érzés – maradandó emlékek.

3. Frank

A harmadik helyen már kicsit többet kellett gondolkodnom, de a Frank (főleg a befejezése) egyre csak érlelődött bennem, mióta megnéztem. Egyszerre vicces és drámai film, a zenéről és a népszerűséghez való hozzáállásról, és Fassbender természetesen szuper benne.

Ez igazából 2013-es premier, de 2 Oscar-díjra volt szükség ahhoz, hogy a hazai mozik is bemutassák. Matthew McConaughey és Jared Leto fantasztikusan játszanak ebben az életigenlő filmben, ami remekül nyúl az AIDS témájához. 


Egy elkerülhetetlen konfliktus elfajulásának okos, logikus bemutatása, és néhány olyan pillanat, amitől szó szerint tátva maradt a szám. Nagyon várom a folytatást! 


Végre egy képregény-adaptáció, aminek nem a megszokott vázra épül fel a sztorija, és jól megformált karakterek között valódi, átérezhető konfliktusok vannak. Persze a látvány és a kreatív megoldások sem mellékesek.

Féltem tőle, hogy csak egy gyenge propaganda lesz belőle, ehhez képest egy minden korosztály számára élvezhető, szuperkreatív, vicces mese lett, ami még a szabad képzelőerő fontossága mellett is felszólal.

8. Amerikai botrány

Szintén egy 2013-as film, ami csak idén került a hazai mozik műsorára. Jó színészek, jó karakterek és egy abszolút reális, szélhámosos sztori.

9. Holtodiglan

Félresiklott házasság, eltűnő feleség, meggyanúsított férj – mégis többről van szó egy átlagos kriminél. Fordulatos történet, fanyar humor, és egy erős befejezés teszi számomra emlékezetessé David Fincher legújabb filmjét.


Valószínűleg kevés olyan lista van, amin ez a film szerepel, míg például a Csillagok között vagy A galaxis őrzői nem, de basszus, én Keanu Reeves bosszúhadjárata közben sokkal jobban szórakoztam, és szívesebben is nézném meg újra. Így aztán itt a helye a listámon ennek a tökös, laza és önironikus akciófilmnek. 

+1. Nebraska

Oké, csalok, mert a Nebraskát nem vetítették itthon, de az nem lehet, hogy éppen ez a film ne szerepeljen a listámon, hiszen mocskosul tetszett, és valahol a lista első felében lenne a helye. Bruce Dern játéka, a keserédes hangulat, a szerethetően redneck karakterek – nem győzöm hangsúlyozni, mekkora hiba kihagyni Alexander Payne filmjét.