Pár gengszter
összegyűlik egy üres épületben, abból az alkalomból, hogy
a társuk most szabadul hat év börtön után, amit a banda utolsó,
félresikerült rablásának következményeként kellett leülnie. A
csapat főnöke yakuza-stílusú vacsorát szervez a szabadulás
ünneplésére, ami abból áll, hogy egy meztelen nő testéről
esznek sushit. A nőnek az a feladata, hogy kizárólag
biodíszletként legyen jelen, azaz bármi történik is, ő
egyáltalán ne reagáljon rá. Persze a bandatagok nem igazán
ünneplésre készülnek, hanem a frissen szabadult társukból
akarják kiszedni, hogy hova rejtette el a gyémántokat, mielőtt
elkapták a rendőrök. Ő azonban állítólag nem rejtett el
semmit, így aztán bedurvul a vallatás az „élő tányér”
pedig mindezt figyelmen kívül hagyva fekszik az asztalon.
Ez az alaptörténet
meghozta a kedvemet a filmhez, emellett Tony Todd és Mark Hamill
neve is pozitív előjelek voltak, de sajnos túl sok jóban
még így sem volt részem. Az említett színészek alakítása
tetszett, főleg Hamillé, aki egy Luke
Skywalkertől igencsak távol álló, tenyérbemászó karaktert
játszott el, de a többiek teljesen tipikus sablonfigurákat
formáltak meg. Az események lassúak és unalmasak, az egymást
követő kínzások semmit nem tesznek hozzá a cselekményhez, és
nem is elég érdekesek. A hat évvel korábbi rablás
felidézésének jelenetei még csak-csak elmennek, de folyton
megszakadnak a jelen unalmának bemutatásával. Néhány internetes
véleményben Tarantinot és a Kutyaszorítóbant emlegetik a Sushi
Girl kapcsán, és valóban van is hasonlóság a két film között,
de pusztán a történetüket és nem a minőségüket tekintve.
Tarantino alkotása színészek, karakterek, párbeszédek, zene
illetve hangulat terén is – gyakorlatilag mindenben – sokkal
jobb, mint Kern Saxton első rendezése. Tudom, hogy szemétség egy
filmet a Kutyaszorítóbanhoz viszonyítani, csak azért teszem meg,
nehogy valaki egy komment hatására beleszaladjon ebbe a műbe,
amit senkinek sem ajánlok jó szívvel. Az alapötletben volt
ugyan potenciál, de csak egy teljesen felesleges és felejthető
eredmény sült ki belőle, és még csak azt sem tudom mondani, hogy
kár érte. Értékelés: 37%.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése