Fehér Isten

Nem szeretem az ilyent. Eddig mindenhol csak jókat olvastam az új magyar filmről, és én is drukkoltam neki, akartam, hogy nekem is tetsszen, de nem ment. Csalódottan jöttem ki a moziból, és azóta sem értem, hogy a rendkívül pozitív kritikák szerzőit mi nyűgözte le annyira.

Talán a kutyák. Mert ők aztán tényleg fantasztikusak. Hagen – a négylábú főszereplő – egyszerűen zseniális, az emberi színészeknél is jobban, hitelesebben játszik. Az idomárok szuper munkát végeztek, nagyon jól néz ki, ahogy a megvadult ebek, együtt mozogva hajtják végre bosszúhadjáratukat Budapest utcáin. És sajnos ennyi. Volt ugyan még egy-két kisebb momentum, amik tetszettek, de igazán csak ennyivel voltam elégedett a film kapcsán, ez pedig nagyon kevés ahhoz, hogy ellensúlyozni tudja az alkotás gyengeségeit.

Kezdjük például a színészekkel: Hagen azért is tűnik különösen jónak, mert körülötte senki sem az. Nincs egy valamire való színészi alakítás, pusztán sablonkarakterek szájából hangzanak el papírszagú, életszerűtlen, rosszul elmondott mondatok. Liliért, a főszereplő kislányért (Hagen gazdája) izgulni kellene, de ez nagyon nehéz, ha ennyire hiteltelen a játéka. Persze az sem könnyíti meg a dolgot, hogy az ő történetszála fájdalmasan elcsépelt, sablonos, ráadásul felesleges is. Szerintem a nézők többsége betéve ismeri a szülők által nem eléggé felügyelt, rossz útra tévedő kamasz történetét, és Mundruczó Kornél verziója sajnos semmit nem tesz hozzá ehhez. Értem én, hogy miről akar szólni, látom a párhuzamot a két központi karakter viszontagságai között, de sem a megvalósításbéli hibák, sem a tanulság szájbarágós, erőltetett ismételgetése nem segíti elő, hogy át tudjam érezni a film üzenetét. Az alkotás világában mindenki gonosz, átveri, elnyomja a másikat, és ezt folyamatosan hangoztatják is, ettől pedig túlságosan didaktikus hatású lesz a végeredmény.

Ehhez társul még jó néhány logikai buktató, illetve egy kiszámítható befejezés, és már mehetünk is haza. El tudtam volna képzelni többféle drasztikus és érdekes lezárást a történetnek, de végül persze a papírforma jött be, ami még akkor sem túl jó, ha a megvalósításán érződik, hogy katartikus élménynek szánták. Egyáltalán nem örülök neki, hogy ezt kell leírnom, de Mundruczó Kornél legújabb filmjét eléggé feleslegesnek érzem abból a szempontból, hogy semmi olyant nem mond el, amit ne mondtak volna már el korábban, jobb minőségben. Értékelés: 50%.