A Franket a vele kapcsolatos első hírek megjelenése óta a legtöbb helyen úgy emlegették. mint a filmet, amiben Michael Fassbender végig egy nagy papírmasé fejet visel. Így aztán a nézők többsége egy elborult vígjátékot várt, és az előzetes is erre az őrült hangulatra erősített rá. Ebben a tekintetben Lenny Abrahamson műve nem is okot csalódást – sőt, igazából semmilyen tekintetben sem.
Ahogy az a különc társaságok bemutatásánál általában lenni szokott, itt is egy új tag bekerülésével ismerjük meg a többieket és a belső szabályaikat. Jon teljesen átlagos fiatal srác, élete nagy részét dalok (vagy inkább daltöredékek) létrehozásával és az erről való online posztok írásával tölti. Nagyon szeretne sikeres és híres zenész lenni, ezért amikor egy véletlen folytán ő töltheti be a The Soronprfbs nevű banda megüresedett szintetizátoros pozícióját, úgy érzi, ez lesz számára a nagy lehetőség. Később viszont kiderül, hogy ő és többiek egészen máshogy gondolkodnak a zenéről és főleg a népszerűségről. Persze nincs jó és rossz oldal, a forgatókönyv a sablonokat kikerülve mutatja be a különböző nézőpontokat és egy életszerű görbe tükröt állít a különc, alternatív zenekarok elé.
Eközben pedig a film pontosan olyan őrült, mint amit az előzetese is sugallt, viszont kevésbé vidám, és ez egyáltalán nem baj. A poénok többsége teljesen jó, viszont nincs erőltetett próbálkozás a nézők megnevettetésére, és – főleg a játékidő második felében – helyett kap egy kissé drámai, keserédes hangulat is, ami kifejezetten jó döntés volt az alkotók részéről, így összetettebb és emlékezetesebb élményt nyújt a Frank. Szórakoztató, meglepő és eredeti tud lenni, a baj csak az, hogy ez a minőség nem egyenletes, néha megdöccen a film, de éppen elég szuper jelenetet tartalmaz ahhoz, hogy igen pozitívan gondoljak vissza rá.
A karakterek és a színészek egyaránt tetszettek, bár a Fassbender alakítását istenítő kritikákat azért túlzásnak tartom. Tény, hogy jó, és kihozza a maximumot abból, amit arcjáték nélkül elő lehet adni, de felesleges tőle élete legjobbját várni. Szerencsére nem a címszereplő viszi a hátán az egész sztorit, a többiek és a köztük lévő kapcsolatok is elég érdekesek, a fordulatok pedig valóban meglepőek. Néha már számítottam egy-két ismerős megoldásra, de a Frank tudott újat húzni, és a filmes sablonok helyett életszerű eseményeket bemutatni.
A befejezés pedig zseniális. Új értelmet nyer Frank maszkja, zenéhez való hozzáállása és ihletforrása. Még az utcán is az szólt a fülemben, ahogy Fassbender az I Love You All-t énekli, és azóta többször is meghallgattam – remek összefoglalása egy remek filmnek. Értékelés: 90%. Nem egy tipikus, könnyed nyári mozi, amellett, hogy helyenként igazán vicces, elgondolkodtató is. Azoknak, akik szeretik a kevésbé ismert, alternatív bandákat kötelező, de mindenki másnak is erősen ajánlott!
Eközben pedig a film pontosan olyan őrült, mint amit az előzetese is sugallt, viszont kevésbé vidám, és ez egyáltalán nem baj. A poénok többsége teljesen jó, viszont nincs erőltetett próbálkozás a nézők megnevettetésére, és – főleg a játékidő második felében – helyett kap egy kissé drámai, keserédes hangulat is, ami kifejezetten jó döntés volt az alkotók részéről, így összetettebb és emlékezetesebb élményt nyújt a Frank. Szórakoztató, meglepő és eredeti tud lenni, a baj csak az, hogy ez a minőség nem egyenletes, néha megdöccen a film, de éppen elég szuper jelenetet tartalmaz ahhoz, hogy igen pozitívan gondoljak vissza rá.
A karakterek és a színészek egyaránt tetszettek, bár a Fassbender alakítását istenítő kritikákat azért túlzásnak tartom. Tény, hogy jó, és kihozza a maximumot abból, amit arcjáték nélkül elő lehet adni, de felesleges tőle élete legjobbját várni. Szerencsére nem a címszereplő viszi a hátán az egész sztorit, a többiek és a köztük lévő kapcsolatok is elég érdekesek, a fordulatok pedig valóban meglepőek. Néha már számítottam egy-két ismerős megoldásra, de a Frank tudott újat húzni, és a filmes sablonok helyett életszerű eseményeket bemutatni.
A befejezés pedig zseniális. Új értelmet nyer Frank maszkja, zenéhez való hozzáállása és ihletforrása. Még az utcán is az szólt a fülemben, ahogy Fassbender az I Love You All-t énekli, és azóta többször is meghallgattam – remek összefoglalása egy remek filmnek. Értékelés: 90%. Nem egy tipikus, könnyed nyári mozi, amellett, hogy helyenként igazán vicces, elgondolkodtató is. Azoknak, akik szeretik a kevésbé ismert, alternatív bandákat kötelező, de mindenki másnak is erősen ajánlott!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése