Az Illumination stúdiónál ráéreztek arra, mennyit kell módosítani egy bevált recepten ahhoz, hogy biztosan kiszolgálják az eddigi rajongók igényeit, de ne (vagy legalább ne teljesen) ugyanazokat a köröket fussák újra meg újra.
A stabil összetevők ezúttal sem változtak: Gru lányai aranyosak (nem túl nyálas módon, és még az egyszarvú-imádatot is frappánsan viszik tovább), a minionok pedig továbbra is szállítják az infantilis, de szerethető humort. Igaz, hogy a sárga rosszcsontoknak ezúttal kisebb szerep jut, de a börtönös jeleneteik igazán ötletesek és hangulatos mellékszálat alkotnak. Az új főgonosz és a hozzá kapcsolódó retró utalások pedig garantálják a poénok mennyiségét és az idősebb korosztály szórakozását. Érdekes helyzet áll elő: a gyerekek még nem is éltek, amikor a Balthazar Bratt akciói közben felcsendülő dalok slágerek voltak, és nem értik, a szüleik miért mosolyognak egy-egy tárgy (rubik kocka, diszkógömb) láttán.
Ez, a nyolcvanas éveket megidéző történetszál nagyon tetszett, nem bántam volna, ha több szerepet kap, mert a Gru frissen felfedezett ikertestvéréhez kapcsolódó jelenetek kevésbé tudtak lekötni. Azok sem voltak rosszak, sőt a legnagyobb sablonokat ügyesen elkerülte a forgatókönyv, de a sztorinak az a része kevesebb kreatív ötletet vonultatott fel. Talán a készítők sem az aktuális ellenfelet, sem a felbukkanó tesót nem érezték elég tartalmasnak, így a biztonság kedvéért mindkét karaktert felhasználták, és végül igazuk lett, hiszen sikerült jelentős üresjárat nélkül kitölteni a játékidőt. Értékelés: 70%. A jobb Pixar-animációkra jellemző elgondolkodtató, tanulságos pillanatokat hiába keressük benne, de könnyed kikapcsolódást nyújt az egész család számára, és felnőttként, gyerek nélkül sem kínos beülni rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése