anyám! (mother!)

A legkevésbé sem meglepő, hogy Darren Aronofsky legújabb filmje megosztotta a kritikusokat, hiszen nem egy könnyen befogadható, egyértelműen dicsérhető vagy szidható alkotásról van szó. Az biztos, hogy különleges és maradandó élményt nyújt a nézőinek, én például régen jöttem ki ennyi kavargó gondolattal a moziteremből, és ezt mindenképpen pozitívumként éltem meg.

A rendező-forgatókönyvíró érdekes játékot játszik, fokozatosan szabadítja rá az az őrületet a közönségre. Kezdetben még követhető a sztori (egy költőhöz és a feleségéhez ismeretlen látogató érkezik, akit hamarosan a családja is követ), akár egy átlagos misztikus thrillernek is tűnhet a film, de egyre több a zavart keltő jelenet, az idő előrehaladtával folyamatosan növekszik a káosz és szaporodnak a kérdőjelek, az ismerős műfaji jellemzőket pedig felváltják a sűrűsödő, gyakran nehezen értelmezhető szimbólumok.

Akit mindez nem bosszant fel nagyon, és nem tartja olcsó, öncélú blöffnek Aronofsky eszközeit, annak érdemes többször is megnéznie a filmet, mert sokrétegű, többféleképpen is dekódolható történetről van szó. Az én szemeim előtt első nekifutásra egy bravúrosan felvezetett, kíméletlen társadalom,- vagy inkább emberiségkritika képe rajzolódott ki, de közel sem tudtam a kirakó összes darabját a helyére illeszteni. Valószínűleg hagyom pár napig ülepedni az élményt, aztán kihasználom a hétvégi filmünnepet és újra beülök rá, mert a végkifejlet ismeretében biztosan más élmény lesz. Nem cselekménybeli fordulatról van szó, csak egy értelmezési módról, ami túl későn esett le.

Szintén az újranézés mellett szólnak a remek színészi alakítások, amiknek köszönhetően az elsőre sehová sem tehető jelenetek is élvezhetőek tudnak maradni. Az abszolút főszerep Jennifer Lawrence-nek jut, vele lehet leginkább azonosulni, hiszen sok esetben ő is a nézőkhöz hasonló elveszettséggel szemléli az eseményeket. Nincs könnyű dolga, de reálisan, átélhetően jeleníti meg a fokozódó tehetetlenségből kétségbeesésből, őrületből és megannyi másból kialakuló érzelmi kavalkádot. A többiek közül különösen Michelle Pfeiffer-t volt jó látni, ahogy igazán elemében van.

Értékelés: egyelőre 80%, de bármilyen irányú elmozdulást el tudok képzelni. Nehéz falat, ami könnyen megfekszi a gyomrot, mégis van benne valami, ami miatt szívesen rágódok rajta.