Edgar Wright már többször is bebizonyította remek ritmusérzékét, és azt, hogy az MTV videoklipjeit idéző, hatásvadász, túlpörgetett stílusával gyakorlatilag bármit iszonyú szórakoztató módon tud elmesélni. A Baby Driver esetében azonban mindezt még az eddigiekhez képest is csúcsra járatta: ezúttal a zene már nem csak egy jó érzékkel megválasztott, hangulatfokozó elem, hanem a a film szerves része, ami kifejezi a főszereplő érzéseit, szorosan kapcsolódik a cselekményhez, és megadja az események ritmusát.
Baby egy bankrabló-csapat menekülő sofőrje, aki gyerekkora óta fülzúgásban szenved, emiatt szinte állandóan zenét hallgat, és az épp aktuális dal ütemére cselekszik. Ansel Elgort a korábbi filmjeinek tekintetében meglepően jó választás erre a szerepre, hitelesen játssza el a volán mögött profi, szociális kapcsolatok terén viszont meglehetősen esetlen karaktert. Ez így leírva a Drive névtelen sofőrjére emlékeztethet, és tényleg van hasonlóság kettejük között, de ez egy sokkal könnyedebb film, ennek megfelelően Baby is jóval lazább, infantilisebb figura. A többi színész is jó, főleg Jamie Foxx-ot bírtam, akinek nagyon jól áll a kiszámíthatatlan őrült szerepe, de Jon Hamm, illetve Kevin Spacey is megvillantak párszor.
A kezdeti erős tempóból később is csak egy kicsit vesz vissza a film, ilyenkor azért érződik, hogy ebben a sztoriban valójában nem sok újdonság van, de az - általában zenéhez kapcsolódó - kreatív ötleteknek köszönhetően mégsem válik unalmassá. Aztán a fináléra ismét magasabb fokozatra kapcsol - vagyis már korábban, mert amit először finálénak hittem, az csak a bemelegítés volt, szóval jókora adag stílusos akció jutott a játékidő végére. Egy ilyen lezárás még egy közepes mozit is feldobna, a Baby Drivert pedig a “kellemes szórakozás” kategóriából az “emlékezetes, többször nézős” szintre emeli. Értékelés: 90%.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése