Lucky

Lucky egyszerű ember egyszerű rutinnal, de ő pont így érzi jól magát. Tornával indítja a napot, keresztrejtvényt fejt, tévés vetélkedőt néz, beugrik a közeli étterembe és kisboltba, este pedig a szokásos bloody mary koktélja mellett beszélget a helyi kocsma többi törzsvendégével. Bizonyos szempontból rokonlélek a Paterson címszereplőjével, de ő egyedül lakik és már jócskán túl van az élete nagyján. Ez utóbbival akkor szembesül igazán, amikor az ájulása után az orvos közli vele, hogy teljesen egészséges, valószínűleg a kora miatt esett össze.

Lucky tehát akaratlanul is szembesül a halál közelségével, és fel kell dolgoznia az elmúlás gondolatát. De nem akarok túl nagy szavakat használni, mert a film sem teszi. Kifejezetten szép történet elevenedik meg a vásznon, viszont nincs benne semmi erőltetett fennköltség vagy művészieskedő hangulat. Ezek nem is illenének egy ilyen, néha mogorva, magába zárkózó, azonban mindezek ellenére is abszolút szerethető karakterhez. Harry Dean Stanton visszafogott, szinte minimalista játékkal formálja meg Lucky-t, aki szavakkal ugyan ritkán fejezi ki érzéseit, az arca viszont annál beszédesebb. 

A film tempója lassú, de egy ilyen témát nem is igazán lehetne pörgős formában bemutatni, a keserű, fanyar humor, az érdekes mellékszereplők és a jól megírt párbeszédek pedig élvezetessé teszik a másfél órás játékidőt. A főhős belső utazását, jellemfejlődésének jó eséllyel utolsó szakaszát festményszerű képeken és a hangulathoz passzoló zenei aláfestéssel kísérhetjük végig. Nehéz lenne megfogalmaznom, hogy konkrétan mi fogott meg a filmben, de néha egyszerűen csak jól esik egy ilyen csendes, nyugodt, nem elvont, mégis elgondolkodtató drámát nézni. Értékelés: 75%.