Én, Tonya (I, Tonya)

Tonya Harding élete nem éppen a tipikus bajnoki utat követte. Ő volt az első amerikai műkorcsolyázó, aki tripla axelt tudott ugrani, mégis arról híresült el, hogy elítélték az egyik legfőbb riválisa ellen elkövetett merénylettel kapcsolatban. Vajon tényleg aktív résztvevő volt az ügyben vagy csak szerencsétlen áldozatként sodródott? Nos, ez nem derül ki Craig Gillespie művéből, de nem is komoly oknyomozó riportról, hanem egy szórakoztató fekete komédiáról van szó.

Az Én, Tonya egy redneck sportfilm, amiben a valós események alapján készült forgatókönyv rendesen kiforgatja a műfaj klasszikus kliséit. A sikeres olimpikonokról szóló történetekben általában támogató szülők állnak a boldog, kiegyensúlyozott házasságban élő hős mögött, Tonyára pedig ennek éppen az ellenkezője igaz. Az apja lelépett, a láncdohányos anyja meglehetősen egyedi nevelési elveket vallott, és a férje is gyakran fejezte ki pofonokkal a “szeretetét”. Ő mégis egy elegáns sportban bizonyult tehetségesnek, de a személyisége ettől még nem alakult át. Mintha Hamupipőke az átváltozós varázslat nélkül jelenne meg a nemesek báljában.

A történetet a főbb karakterek egymásnak helyenként ellentmondó narrációjából ismerhetjük meg, és mindegyikük esetében benne van a pakliban, hogy hazudnak. Szóval a film célja tényleg nem a valós események pontos feltárása, inkább egy összeollózott verzió és egy érdekes sportkarrier bemutatása - ezt pedig sikeresen teljesíti. A színészek jók, Margot Robbie valóban emlékezeteset alakít, bár igazán kiemelkedőnek csak néhány jelenetben éreztem a játékát. A kor és a stílus megidézése viszont a kétórás játékidő egésze alatt nagyon erős volt, a hajakra, ruhákra, berendezési tárgyakra végig érdemes odafigyelni, sokat tesznek hozzá a hangulathoz. 

Értékelés: 80%. Szokatlan történet egy szokatlan sportolóról, ami nem csak szórakoztat, hanem a küzdés, kitartás, vert helyzetből felállás fontosságát is hirdeti. Talán nem Tonya az ideális példakép, de pont a hibái, gyengeségei miatt könnyű együttérezni vele.