Deadpool 2

Gyakran hallható panasz, hogy alig kerülnek eredeti ötletek a mozikba, hiszen mindent a folytatások, előzmények, franchise-filmek uralmak. Nos, a Deadpool 2 remek példa arra, hogy a két halmaznak van közös része, hiszen egy képregény-adaptáció folytatásáról van szó, ami mégis dúskál az eredeti ötletekben és kreatív húzásokban.


A pozitív kritikai fogadtatást kapó és anyagilag is sikeres első rész után egyértelmű volt, hogy a Ryan Reynolds által megformált szabadszájú, erőszakos, tipikus hősöktől meglehetősen eltérően viselkedő karakter vissza fog térni. Szerencsére a második kaland nem a haszonszerzés érdekében elkövetett bőrlehúzás lett, hanem minden téren rá tudott licitálni az előzményre. A sztori jobb lett, ezúttal kevesebb a lapos jelenet és az üresjárat, a karakterek pedig sokkal érdekesebbek. A két “low budget” X-Men azért visszatér, és ők nem sokat fejlődtek, viszont az első rész könnyen felejthető főgonosza helyett érkezik Kábel, aki jóval összetettebb és szimpatikusabb figura.

Az akciók is fejlődtek, ennek a magasabb költségvetés lehet az egyik oka, de valószínűleg a John Wicket is rendező David Leitch is jótékony hatással van a koreográfiákra. Zúzás közben persze most is rengeteg poénra, beszólásra jut idő, a “negyedik fal” számtalanszor dől le, Deadpool rendszeresen szólítja meg a nézőket, és a mellékszereplők is előszeretettel utalgatnak más filmekre. Ezzel könnyű lenne átesni a ló túloldalára, itt mégsem éreztem soknak, mert az ilyen pillanatok többsége elég szellemes volt ahhoz, hogy ne unjak rájuk. A gyors tempó miatt tuti, hogy le sem esett az összes geg, amikből még a főcimbe és a stáblistára is került. Így legalább lesznek újdonságok az újranézéskor is, és cseppet sem félek attól, hogy második alkalommal már nem tud majd lekötni a film.

Értékelés: 90% - végig nagyon tetszett, pedig az első részt az átlagnál kevésbé szerettem. Ha minden folytatás ilyen lenne, egészen máshogy gondolnánk a franchise-okra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése