Fernando León de Aranoa filmje olyan, mint a jó tanuló felelete: korrektül felmondja az eseményeket, bemutatja az összefüggéseket, látszik, hogy a rendező alaposan felkészült, de nagyon hiányzik belőle a tökösség és a lazaság. Egyből azzal kezd, hogy szinte elnézést kért, amiért a történet néhány elemét megváltoztatták. Nos, ez esetben talán jobb lett volna még több változtatást eszközölni, és egy pörgősebb gengsztermozit létrehozni.
Mert az Escobar ebben a formában túl hosszú, lassú, és gyakran nagyon száraz, pedig a karakterből és a sztori (főleg a kolumbiai igazságszolgáltatás) abszurditásából ennél jóval többet is ki lehetett volna hozni. Egy csomó jelenetnél azt éreztem, hogy sokkal ütősebb, stílusosabb lehetne, ha egy másik rendező forgatja. Ilyenkor szinte mindig Martin Scorsese neve ugrott be, de talán egy tehetséges fiatal is bátrabban nyúlt volna a témához. Így viszont elsősorban kihagyott ziccerként fogok emlékezni erre a filmre, pedig bőven vannak érdemei is.
A legnagyobb dicséret mindenképpen Javier Bardemet illeti, aki szuper játékkal kelti életre a kolumbiai drogbárót. Pablo Escobar közel sem az a sármos, elegáns gengszter, akit a hasonló témájú amerikai filmekből ismerhetünk. A színész mégis meg tudja mutatni a karakter emberi oldalát, bár ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy a történetet nem valamelyik vetélytárs vagy rendőr, hanem egy olyan újságírónő szemszögéből látjuk, akit az anyagi érdekek mellett érzelmi szálak is fűztek Escobarhoz. Kettejük kapcsolata és a drogbáró ellen indított hajtóvadászat elég érdekesek ugyan, de annyira azért nem, hogy gond nélkül ki tudják tölteni a bő kétórás játékidőt. Értékelés: 65% - közel sem az új Nagymenők, de tisztességes, jól átgondolt felelet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése