David Robert Mitchell (Valami követ) új filmje ellen azt aztán tényleg nem lehet felhozni, hogy sablonos tucatmozi lenne. Inkább egy bizarr, kaotikus látomásról van szó, amiről sokszor nehéz eldönteni, mennyire akarja komolyan venni saját magát.
A sztoriról nem érdemes sokat beszélni, az egyszerű alaphelyzetből (a főszereplő srác megismerkedik a vele szemben lakó lánnyal, aki másnap hirtelen eltűnik) ugyanis számos vargabetűvel nagyon messzire jutunk. Valóban vannak rejtett üzenetek az ismert slágerekben? Ki áll ezek mögött és mi jelentenek? Létezik egy titkos társaság a gazdagok számára? Ehhez hasonló kérdések merülnek fel, és annak ellenére is belementem a játékba, hogy sejtettem, nem lesz megnyugtató, mindent megválaszoló lezárás. Az odáig vezető utat viszont egész élvezetesnek találtam, tetszett a sokféle stílus (Hitchcock, Coen-testvérek, Richard Kelly, stb.) keveredéséből adódó különleges hangulat amihez passzoltak a zenék, illetve Andrew Garfield is szimpatikus volt. Jól állt neki a semmirekellő, összeesküvés-elméleteket hajszoló füves srác szerepe, és úgy tűnt, élvezi a karakter megformálását.
Los Angeles és Hollywood kreatívan megfogalmazott kritikája valamint a számtalan elrejtett utalás és kód miatt még a Kaliforniai rémálom újranézéséhez is van kedvem, pedig időnként fárasztónak, és a kelleténél hosszabbnak találtam. Érezhető, hogy a rendező minden áron kultfilmet akart készíteni, de az nem igazán szokott összejönni, amikor ennyire szándékosan, már-már erőlködve törekednek rá. Így inkább csak egy megosztó alkotás lett belőle, amire valószínűleg nem fogok sokáig emlékezni, sőt, azt sem tudom biztosan eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. Mindenesetre érdekes élmény volt, és jól szórakoztam közben, szóval inkább a pozitív irány felé hajlok. Értékelés: 70%.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése