Rossz versek

Reisz Gábor első nagyjátékfilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után ismét a bevált stábbal forgatott. A színészek közül többen visszatérnek, az előzetes is hasonló hangulatot ígért, és valóban vannak párhuzamok a két film között, de a Rossz versek egy átgondoltabb, összeszedettebb, jobb alkotás lett.

Tamással szakít a Franciaországban tanuló barátnője, ő pedig ettől padlóra kerül, nem találja a helyét. Keresi, hogy vajon hol és mikor romlottak el a dolgok, előkerül az első (és aztán sorban az összes többi) szerelem, valamint számtalan jelentéktelennek tűnő, mégis fontos pillanat emléke. A cselekmény időben és térben is gyakran ugrál, mégis végig követhető marad, de ennek az ellenkezője sem jelentene problémát, mert ebben a sztoriban még elveszni is igazi élmény. A jelenetek közötti váltások olyan kreatív ötletekkel, remek vizuális poénokkal vannak megoldva, amiknek köszönhetően egy egységes folyammá állnak össze az emlékek és a képzelgések. Ezeket a készítők már a VAN... során is ügyesen használták, most viszont még több szuper pillanatot okoznak, amikre elég visszagondolnom, máris mosolyogni kezdek. A filmes utalások (például amikor a Szomszédok után a Fargo idéződik meg) még érdekesebbé teszik a Rossz verseket, már pusztán ezek miatt is kedvem van az újranézéshez.

De nem végig az önfeledt szórakozás van középpontban, elég komoly kérdések is felmerülnek, és a történet ugyan Reisz Gábor saját élményeire épül, ezek mégis az egész generációját érintik. Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki néhány problémát, jelenetet nagyon a sajátjának érez, hiszen a film általánosan fogalmazza meg ezeket. Így aztán a nézők könnyezve nevethetnek, miközben kapnak egy vicces gyomrost - keserédes, de szuper élmény!

A főszereplő szüleit ezúttal is Takács Katalin illetve Nagy Zsolt alakítják, és legalább olyan jól játszanak, mint 4 éve, abszolút hitelesek, szerethetőek, remek párost alkotnak. Fontos változás viszont, hogy Tamás szerepét a rendező-forgatókönyvíró játssza el, és ez szuper döntésnek bizonyult. Saját bevallása szerint, ha színészkednie kellett volna, akkor nem vállalja el, azonban annyira önéletrajzi ihletésű volt a karakter, hogy szinte csak saját magát adta. Persze ez sem könnyű feladat egy film esetében, de ő nagyon jól megbirkózott vele, abszolút nem érződött, hogy nincs ilyen tapasztalata. Tamás fiatalabb, emlékekben szereplő alteregóit is sikerült jól kiválasztani, az Egy nap után rövid időn belül már másodszor érzem azt, hogy javul a helyzet a magyar gyerekszínészeket illetően.

Gondolom, a fentiekből érezhető, mennyire lelkesedek a Rossz versekért, a megnézése óta eltelt időben gyakran bevillan egyik-másik jelenet, és a bennem kialakult pozitív kép kicsit sem fakult. Nem sajnálom tőle a 100%-os értékelést, mert tényleg nagyon tetszett, és hamarosan ismét be fogok rá ülni. Egyszerre vicces és szomorkás mozis bravúros kreativitással - menjetek, nézzétek!