Nem lehetett könnyű dolga annak a marketingcsapatnak, akik a Midsommar népszerűsítését kapták feladatként. Már a célközönséget sem egyszerű belőni, akiknek aztán úgy kell eladni a filmet, hogy nem árulnak el előre minden meglepetést. Oké, ki lehet indulni a rendező előző munkájából, az Örökségből, akiknek az tetszett, azoknak ezt is érdemes lehet megnézni, de azért olyan túl sok közös pont nincs a kettő között. Igazából csak annyi, hogy Ari Aster ismét egy nagyon erős atmoszférájú, szokatlan, kliséket kiforgató horrort hozott össze.
A Midsommar esetében még a műfaji besorolás sem teljesen egyértelmű, hiszen nem félelmetes vagy ijesztő, jump scare például egyáltalán nincs benne. Sötét jelenetek helyett szinte az egész cselekmény egy napsütötte tisztáson játszódik, mégis olyan hátborzongatú, bőr alá mászó hangulat uralja, ami kényelmetlen érzéssé teszi a nézését, és ettől a vetítés után is nehéz szabadulni. Egy csapat amerikai fiatal meglátogat egy svéd szektát, akik éppen a kilencévente megrendezett nagy ünnepségüket tartják, és a kulturális különbségek illetve az egyre megdöbbentőbb szertartások hatására szépen lassan beindul az őrület.
Sokáig nem történik semmi durva, de már messziről látszik, hogy ennek a történetnek nem lehet vidám vége. A főszereplők folyamatosan sodródnak a tragédia felé, az odáig vezető útban mégis van valami bizarr módon élvezetes, a különösen kreatívan ábrázolt drogos tripek (a szektában igen változatos tudatmódosító szereket használnak) pedig magukkal ragadóak. Néhány jelenethez még groteszk humor is párosul, ami tovább nehezíti a film kategorizálását. De nem is kell minden áron egy ismerős, bejáratott skatulyába erőltetni a Midsommart, hiszen többé-kevésbé mindegyikből kilóg, és éppen ettől lesz igazán különleges. Bátor, kompromisszumokat és sablonokat egyaránt kerülő, erősen szerzői film ez, ennek a hozzáállásnak minden pozitív és negatív hozadékával - de szerencsére a az előbbiek vannak túlsúlyban. Talán még összeszedettebb, feszesebb lett volna a végeredmény, ha a rendező kezét szorosabban fogják, de az Ari Asterhez hasonló alkotókat érdemes kísérletezni hagyni. Értékelés: 80%. Nézés közben még nem annyira győzött meg, de utólag visszagondolva egyre jobban felértékelődik bennem az élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése