Joker

Manapság, amikor a legtöbb sikeres film valamilyen módon kapcsolódik egy már jól bejáratott franchise-hoz, és a nagy részük képregényen alapul, egy Joker eredettörténet lerágott csontnak tűnhet, de abszolút nem erről van szó! Ez a film nem egy bohócnak öltözött, sablonos gonosztevőről szól, aki hiába erőlködik, mert Batman úgyis le fogja győzni. Todd Phillips műve egy beteg, szánnivaló, társadalom által lenézett ember átalakulásának története, amiben a látványos akciók helyett a részletes karakterábrázoláson van a hangsúly.

És éppen ez adja a legnagyobb erősségét! Pontosan, életszerűen mutatja be, ahogy a már kezdetben is súlyos problémákkal küzdő Arthur Fleck az őt érő ingerek és az általa hozott rossz döntések hatására ledobja magáról a normalitás álcáját, utat enged a sötét énjének és Jokerré válik. Mindezt szokatlanul bátran teszi a film, hiszen meg meri mutatni egy negatív karakter emberi oldalát, közel hozza a nézőhöz, időnként még szimpátiát is ébreszt iránta. Azonban nem akarja hősként beállítani, nem hallgatja el az őrült, gonosz oldalát sem. Egyszerűen csak megmutatja a Joker kifejlődéséhez vezető utat, illetve azt a társadalmi közeget, amiben mindez megtörténhet, az ítéletet pedig a közönségre bízza. 

Így tipikus képregénygonosz helyett egy sokoldalú, megosztó, nagyon érdekes karakter lesz a címszereplő, akit Joaquin Phoenix félelmetesen profin formál meg. Minden apró mozdulatát imádtam, a járása, a tánca, az arcjátéka egyaránt zseniális, a nevetése pedig még sosem volt ennyire hátborzongató és maradandó. Évente alig néhány ilyen szintű alakítás szokott lenni, szóval már most kijelenthető, hogy jó esélyei vannak az Oscar-díjra. 

Értékelés: 95%. Nem akarom eltúlozni a jelentőségét, de egyszerre nyomasztó és üdítő élmény volt (előbbi a hangulata, utóbbi a minősége miatt), bízom benne, hogy a jövőben mások is vállalkoznak majd hasonló képregényfilmek készítésére.