Nehéz bármi újat, érdekeset mondani a II. világháborúról és az árja fajelméletről, de Taika Waititi bebizonyította, hogy nem lehetetlen csak egy friss, eredeti, bátor nézőpont kell hozzá. Ennek köszönhetően a Jojo Nyuszi nem egy újabb olyan film, ami tisztelettudóan, ámde rém unalmasan felmondja a “rasszizmus csúnya dolog” tanulságot, hanem okos, elegáns görbe tükröt állít a náci ideológia, és úgy általában a kirekesztésre, félelemkeltésre épülő propagandák elé.
A főszereplő egy bizonytalan, valahová mindenképpen tartozni akaró kisfiú, aki annyira vakon hisz a náci eszmében, hogy egyenesen Hitler a képzeletbeli barátja. Jó választás volt őt megtenni központi figurának, hiszen egy tízéves srácnak még simán el lehet nézni ezt a szélsőséges látásmódot, ám benne is megkérdőjeleződnek a korábbi nézetei, amikor a sokszor hallott rémtörténetek után valóban találkozik egy zsidó lánnyal, és fokozatosan ráébred, hogy ő is ember. Ez a történetszál kevésbé vicces (nincs eltúlozva a komolykodás, de azért érezhető a dráma), Jojo kiképzésében és a Hitlerrel folytatott beszélgetésekben viszont jelen van a változatos humor. Aranyosan bárgyú és árnyaltabb, abszurdabb poénok váltják egymást, így szinte végig a vidám hangulat uralja a filmet.
A színészek egytől egyig szuperek, a mellékszerepekben is nagyon jó alakításokat láthatunk (Rebel Wilson, Sam Rockwell és Stephen Merchant is látványosan élvezik a munkájukat), a Jojo-t megformáló Roman Griffin Davis pedig igazán ígéretes tehetség. Ja, és persze ott van még Taika Waititi, aki lubickol az elképzelt Hitler szerepében. A karakter is jól van megírva, de az ő játéka maximálisan megtölti élettel. Ez a - témától látszólag nagyon idegen - önfeledtség és játékosság egyedivé teszi a filmet, de egy kicsit sem gyengíti az okosan megfogalmazott tanulságot. Értékelés: 90%.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése