Víkend

Egy erdélyi faluban botokkal és baltákkal felfegyverzett székely férfiak üldöznek egy sötétített üveges Audi-t: mindez lehetne akár Kusturica-féle, röhejes, groteszk esemény is, Mátyássy Áronnak azonban sikerült úgy bemutatna ezt a jelenetet, hogy az komolyan vehető, feszültséggel teli legyen. Ebben pedig olyan tényezők voltak segítségére, amik döntően befolyásolták az egész Víkend minőségét.

Például a helyszín: remek választás volt a Kárpátok gyönyörű, mégis baljóslatú tájain forgatni a filmet, az operatőri munka pedig még egyedibbé formálja ezt a környezetet. Erdély másik előnyét a szuper mellékszereplők jelentik. Nem néztem utána, szóval lehet, hogy a filmbéli székelyeket megformáló színészek valójában nem erről a környékről származnak, de olyan hiteles alakítást nyújtanak, hogy öröm őket nézni. A fő karakterek sem rosszak, de az ő játékuk már közel sem annyira természetes, és olykor a mondataik is nagyon papírszagúak. A leghangsúlyosabb elem viszont, amit a Víkenddel kapcsolatban mindenki emlegetni fog egyértelműen a történet. Annyi fordulat van benne, hogy az alapfelállást nincs is értelme leírnom, mert a bevezetés után nagyjából ötpercenként változik a helyzet. Kiderül egy új információ, felborulnak az erőviszonyok, más irányt vesz a cselekmény. Persze a harmadik ilyen trükk után már minden néző tudja, hogy az aktuális tápláléklánc csak átmeneti, a legnagyobbnak szánt, késleltetett csavar pedig az előzőek alapján könnyen kitalálható, és lassan az összes főbb karakterről kiderül valami olyan húzás, ami miatt nem lehet vele szimpatizálni. Egy nagy előnye ezért mégis van ennek a forgatókönyvnek: végig le tudja kötni a közönséget, így első nézésre eltereli a figyelmet a logikai hibákról. Egy jobb sztori esetében az érdeklődés fenntartásához nem lenne szükség arra, hogy a sakktábla folyamatosan megforduljon vagy akár fel is boruljon, és kevesebb csavar ebben az esetben is több lett volna, azt viszont el kell ismernem, hogy jól szórakoztam.

Értékelés: 70%. A Víkend egyszerűen egy izgalmas thriller szuper környezetben, a magyar film jelenlegi helyzetében pedig ennek már bőven lehet örülni. Közel sincs tele annyi kreatív ötlettel, mint a Liza, a rókatündér, nem annyira hangulatos, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, de megvannak a saját érdemei, és nem egy súlytalan romantikus vígjáték vagy egy szűk réteget megcélzó művészfilm. Jó lenne, ha hasonló alkotásokból annyi készülne itthon, hogy erre a minőségre már fel se kapjuk a fejünket, de amíg ez bekövetkezik, addig a Víkendnek is jár egy esély.