A visszatérő (The Revenant)

Szeretném maximálisan isteníteni Inárritu legújabb filmjét, de egyszerűen nem megy. Vannak zseniális pillanatai és abszolút nem bánom, hogy megnéztem, de nem mehetek el a hibák mellet sem, amik jelentősen árnyalják a képet.


A történet szerint indiánok támadnak meg egy csapat prémvadászt, akik közül az egyik legtapasztaltabbat, Hugh Glasst menekülés közben megtámadja egy medve. Túléli, de hátráltatja a társait, ezért akinek a felügyeletére bízzák, az inkább élve eltemeti, aztán lelécel. Csakhogy közben megöli Glass fiát, ez pedig annyira felhúzza a haldokló katonát, hogy a bosszú ígéretéből erőt merítve végigküzdi magát a kegyetlen vadonon. A küzdelme pedig valami olyasmi, mintha Bear Grylls legextrémebb kalandját látnánk művészfilmes köntösben és fantasztikus látványvilággal. Mert vizuális téren baromi erős a film (Emmanuel Lubezki ismét bizonyítja a tehetségét), a sztori viszont nem az igazi.


A film eleje és vége kifejezetten tetszett, a közepét azonban néhol untam, Leonardo DiCaprio szenvedése nem volt elég érdekes számomra. Elsősorban nem a színésszel van baj (bár ő is mutatott már jobbat-többet ennél), inkább túl hosszúra lett nyújtva a történet ezen része, és a karaktere sem volt elég szimpatikus ahhoz, hogy teljes beleéléssel tudjak neki drukkolni. A 127 óra esetében foggal-körömmel szorítottam James Franco sorsáért, itt viszont inkább közönyösen figyeltem Leo erőlködését. Nem volt egyértelmű, hogy a túlélésért vagy az Oscar-díjért küzd jobban, hiszen mindkettőért mindent megtett, de bízom benne, hogy nem ez volt a legjobb férfi alakítás ebben a szezonban. Elismerem a teljesítményét és bevállallósságát, de egy színész nem attól lesz jó, hogy nyes halat eszik. Erre pedig remek példa Tom Hardy, aki fizikailag kevésbé megerőltető, viszont érdekesebb, sokszínűbb karaktert kapott, és élt is a lehetőséggel: nagyobbat alakított DiCaprionál! De érdemes megemlíteni Domhnall Gleesont is, aki simán méltó partnere volt a nagyobb nevű társainak.

Inárritu előző rendezésénél, a Birdmannél jobbak voltak az arányok a mondanivaló és a sztori illetve a művésziség és a szórakoztatás között, A visszatérő pedig ehhez mérten – részben a túlzott elvárásaim miatt - csalódást okozott. Talán a középső rész feszesebbre vágása megoldaná a problémák többségét (nem véletlen, hogy az előzetest is főleg a film elején és végén lévő jelenetekből állították össze), de így nem érzem azt, hogy ez maradandó élmény lenne. Értékelés: 70% - nem akarok senkit lebeszélni a film megnézéséről, és az érdemeit sem vitatom, de számomra egyszer éppen elég volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése