A számolás joga (Hidden Figures)

Azért idén is becsúszott az Oscar-mezőnybe egy feelgood-film a sok dráma közé! Mondjuk A számolás joga sem végig vidám, és egészen komoly témáról szól, mégis összességében egy roppant pozitív hangulat hatja át.


Ez főleg a jól összeválogatott daloknak és a karaktereknek köszönhető, utóbbiak a folyamatos elnyomás és hátrányos megkülönböztetés ellenére is küzdenek és nem adják fel a céljaikat. Pedig a 60-as években még a NASA-nál sem volt egyszerű fekete nőként érvényesülni, kivételes szellemi képességek ide vagy oda. A főszereplők azonban nem panaszkodással töltik az idejüket, hanem kitartóan nyomulnak előre, és nagyban hozzájárulnak az amerikai sikerekhez az űrverseny kezdeti korszakában. Így gyakorlatilag három párhuzamos diadalmenetnek lehetünk tanúi, a film mégis azon a határon belül tud maradni, hogy még ne érződjön propagandának vagy példabeszédnek.

Érzelmek terén is jól egyensúlyoz A számolás joga, az aranyos, szívmelengető pillanatok nem fordulnak át csöpögős giccsbe, a szomorúbb, drámaibb jelenetek pedig mentesek a hatásvadászattól. Értékelés: 75%. Egyszerű, könnyed szórakozásként is élvezhető, de közben azért érdemes belegondolni, hogy a főszereplők mekkora tettet vittek véghez, és milyen sokkal mozdították előre az egyenjogúságért folytatott harcot. Mindezt úgy, hogy nem tüntettek vagy politizáltak, “csak” kiemelkedően jók voltak a szakmájukban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése