Időről időre (About Time)

Fontosnak tartom már az elején leszögezni, hogy ez nem egy időutazós film, hanem egy romantikus komédia, amiben szerepel időutazás is. Ha valaki ezzel a tudattal ül le megnézni, akkor nagy valószínűséggel nem fog csalódni, hiszen a saját kategóriájában remek alkotásról van szó.

A 21 éves Tim megtudja, hogy a családja férfitagjai bizonyos megkötésekkel képesek utazni az időben, így helyre tudják hozni a hibáikat. Mivel az apja (Bill Nighy) közli vele, hogy a pénzszerzéssel csak egy unalmas életet érhet el, ezért Tim inkább csajozásra próbálja használni a képességét. Így aztán a történet romantikus és vicces elemei lesznek erősek, az időutazással kapcsolatos általános bonyodalmakat pedig letudják pár szóval. Amikor például a fiú megkérdezi az apját a pillangó-hatásról, ő csak valami olyasmit válaszol, hogy még nem omlott össze a civilizáció, szóval nem törődnek vele. Ennyire kell tehát kvantumfizikus szemmel nézni a fimet, és egyébként is kb. annyi értelme van az időutazás szabályairól vitatkozni, mint arról, hogy a zombik igazából lassúak vagy gyorsak.

Nézzük inkább azt, hogy romantikus komédiaként mennyire állja meg a helyét Richard Curtis (jó eséllyel utolsó) műve! Ami leginkább feltűnt, és talán legjobban tetszett, az a brit filmekhez méltó, hibátlan színészgárda volt. Őszintén bevallom, hogy a többséget nem ismertem korábban, de nem is a neveken van a hangsúly, hanem azon, hogy még a mellékszereplők is hiteles és érdekes játékot nyújtottak, senki nem volt, aki kizökkentett volna a mozis hangulatból, evvel pedig ritkán vagyok így. Persze elsősorban a főhősön áll vagy bukik a dolog, és Domhnall Gleeson végig nagyon szimpatikus volt, az a fajta srác, akinek tényleg drukkol a néző, hogy végre becsajozzon, Rachel McAdams-szel pedig aranyos, összeillő párt alkottak. Bill Nighy természetesen itt sem kevésbé zseniális, mint szokott, rajtuk kívül pedig még Tom Hollander játékát és karaterét említeném meg, az első jelenete például eléggé abszurd, és valami érthetetlen módon vicces is, pedig közönségesnek kellene lennie. A forgatókönyv és a színész azonban úgy közelíti meg ezt a káromkodó, agresszív figurát, hogy még ezek az egyszerű poénok is teljesen rendben vannak.

Sokak számára negatívum lehet a kissé tényleg zavaró, irreális idill, ami még a kezdeti bénázásai ellenére is körüllengi Tim életét, ám én kifejezetten örültem annak, hogy a sztori ügyesen elkerüli a szükségtelen, klisés drámákat, végig kellemes és könnyed marad, így igazi kikapcsolódás jelent. Vannak szomorúbb momentumok, de azok is úgy vannak tálalva, hogy ne váljanak nyomasztóvá.

Nem szoktam ilyeneket írni filmekről, de az Időről időre tényleg egy végtelenül aranyos, pont kellő mértékben szentimentális alkotás, aminek a tanulsága nem túl mély, de ettől függetlenül nagyon fontos. Richard Curtis ismét olyan romantikus vígjátékot hozott össze, ami pasik számára is maximálisan szórakoztató tud lenni, mert tele van vicces karakterekkel és jelenetekkel. Szóval, ha valakinek a barátnője egy érzelmes mozira vágyik mostanában, akkor erre érdemes elvinnie, és nemcsak az eltúlzott, életszerűtlen csöpögéstől nem kell tartania, hanem a nevetés is garantált!

Értékelés: 85%.