Szólít a szörny (A Monster Calls)

Vannak olyan témák, amikről nem könnyű egy kisgyerekkel beszélni, viszont néha muszáj. Ezek közé tartozik a gyász, amihez mostantól a Szólít a szörny című film is segítségül hívható. Mert Juan Antonio Bayona műve olyan finoman, mégis őszintén és nyíltan mesél erről a tragikus helyzetről, hogy az több nyújt, mint egyszerű szórakoztatás.

A 12 éves Connor halálosan beteg édesanyjának még az eddiginél is drasztikusabban kezd romlani az állapota, a lehetséges gyógymódok pedig sorra kudarcot vallanak. Úgy tűnik, a kisfiúnak a tőle távol álló, nagymamájához kell költöznie, ehhez viszont neki egyáltalán nincs kedve. Nincs kitől segítséget kérnie, így egy nem mindennapi képzeletbeli barátot kelt életre. A hatalmas, fa alakot öltő szörny nem éppen olyan képességekkel rendelkezik, amikre egy átlagos srác vágyna, viszont felkészíti Connort a számára idejekorán elkezdődő felnőtt életre, megmutatja neki, hogyan nézzen szembe a félelmeivel, és hogyan élje meg az elfojtott érzelmeit.

Mindezt úgy teszi, hogy három történetet mond el, amik elsőre egyszerű tanmesének tűnnek, de ahogy az életben sem jellemző, úgy ezekben sincs egyértelmű megoldás. Az emberek nem végletesen jók vagy rosszak, a dolgok ennél sokkal összetettebbek és bőven van átmenet a két szélső pólus között. Egy felnőtt néző számára talán már elcsépeltnek hangzanak ezek a tanulságok, de ahogy ezek be vannak mutatva a filmben, az nem csak a fiatalabb korosztályt célozza meg. A Szólít a szörny igazán erős, főleg a sötét, hideg színekre építő képi világot alkalmaz, a szörny meséinek rajzolt megelevenedése pedig új életet visz ebbe a komor környezetbe. Ezáltal még hangsúlyosabbá válik, hogy a kisfiú számára ez jelenti a reményt a történtek feldolgozásához.

Az anya betegsége csak vázlatosan van bemutatva, az őt alakító Felicity Jones háttérbe szorul, hiszen ez nem az ő sztorija, a gyász a hátrahagyott hozzátartozókat érinti. Sigourney Weaver jól mutatja be a nagymama rideg külső mögött megbújó érzelmeit, de az igazán nagy dicséretet a debütáló gyerekszínész, Lewis MacDougall érdemli, aki a korához képest bámulatos hitelességgel és természetességgel alakít.

Értékelés: 80%. Szerintem ez tipikusan olyan film, amit érdemes szülőknek és gyerekeknek együtt megnézni, mert utóbbiaknak helyenként segítségre lehet szükségük az értelmezésben, de az előbbiek számára sem árt néha átismételni a történet mondanivalóját.