Sokkal több mint testőr (The Hitman's Bodyguard)

Ez történik akkor, ha egy film reklámkampánya túl jóra sikerül? A Sokkal több mint testőr előzetese és kreatív poszterei után abban bíztam, hogy a végeredmény nem pusztán emlékeztet majd a nyolcvanas-kilencvenes évek klasszikus akció-vígjátékaira, hanem akár még Shane Black műveinek szintjét is elérheti. Oké, ez talán túl naiv gondolat volt, viszont ehhez képest csalódást okozott, hogy “csak” egy korrekt filmet láttam.


Nincs vele nagy baj, akciók és poénok tekintetében is hoz egy közepes szintet, de kiemelkedőt egyik téren sem alkot. A lövöldözések és bunyók még egészen ötletesek, kellően pörgősek és véresek, így ezekkel kapcsolatban a technikailag nem mindig profi megvalósítás ellenére sem maradt bennem hiányérzet, a humortól viszont sokkal több szellemességet vártam. A viccesnek szánt párbeszédek többsége kimerül abban, hogy Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson többé-kevésbé választékosan szidják egymást, ebben pedig semmi újdonság nincs. Ha nem ez a két színész játszaná a karaktereket, jó eséllyel unalomba fulladnának ezek a jelenetek, nagy szerencse, hogy ők láthatóan élvezik, amit csinálnak és Jacksonnál ízesebben nem sokan tudnak motherfucker-özni.

Szóval a főszereplő páros menti a menthetőt, nem kis munkával szórakoztató mozit varázsolnak a gyenge sztoriból és a sablonos dumákból. Értékelés: 65%, egyszeri könnyed kikapcsolódásra jó választás, viszont ez sajnos nem az a szint, amiért mondjuk Az utolsó cserkészt szívesen nézem meg sokadszorra is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése